Biden: le a korrupcióval!

Ismét a korrupcióellenes harc és a jogállam megszilárdításának fontosságáról beszélt szerdán Bukarestben Joe Biden, az Egyesült Államok alelnöke, aki kedden érkezett kétnapos látogatásra a román fővárosba.

Balogh Levente

2014. május 21., 17:272014. május 21., 17:27

A washingtoni politikus a délelőtt folyamán előbb Traian Băsescu elnökkel, majd Victor Ponta miniszterelnökkel tárgyalt. Biden, aki bukaresti látogatása során az ukrajnai válságról, a térség biztonsági helyzetéről és az energiabiztonság kérdéséről tárgyalt, az államfővel folytatott megbeszélést követően arra is ígéretet tett, hogy az Egyesült Államok tiszteletben tartja a NATO alapszerződésének 5. cikkelyét, amely leszögezi, hogy valamely tagállamot ért agresszió esetén a többiek a védelmére sietnek.

Az alelnök megjegyezte: értékeli Traian Băsescu államfő erőfeszítéseit, amelyek a jogállam megvédését célozták, és hozzátette: a korrupció ellen küzdelem nem csupán a jó kormányzáshoz kapcsolódik, hanem egyszerűen hazafias cselekedet. „A korrupció elszívja a nemzet erejét. Valójában nem más, mint a zsarnokság egy formája” – hangoztatta Biden, aki szerint egyetlen román – mint ahogy egyetlen amerikai – állampolgár sem állhat a törvények fölött.

Washington megvédi szövetségeseit

Az alelnök kijelentette: az Egyesült Államok és Románia között nagyrészt Băsescunak köszönhetően jó a viszony, és mandátuma decemberi lejártát követően hiányozni fog neki a román államfő. Rámutatott: Csak azok az országok prosperálnak, amelyekben legyőzték az oligarchákat és megszilárdították a jogállamot.

Biden az ukrajnai orosz beavatkozás kapcsán kijelentette: az egyik legfőbb ok, amiért Romániába érkezett, az, hogy román földön állva szögezze le: az Egyesült Államok tiszteletben tartja a NATO alapszerződésének 5. cikkelyét, ez ugyanis „szent kötelessége.”

„Egyetlen NATO-szövetséges sincs egyedül, megvédjük egymást” – hangoztatta az alelnök. Ezt követően méltatta a Románia által elért fejlődést, és közölte: már 1999-ben szorgalmazta az ország felvételét a NATO-ba. Egyúttal azt szorgalmazta, hogy Bukarest növelje védelmi kiadásait a bruttó hazai termék 2 százalékára.

Az ukrajnai helyzet kapcsán kifejtette: amennyiben Oroszország arra készülne, hogy aláaknázza a vasárnapi elnökválasztást, keményebb szankciókat kell életbe léptetni ellene.

Traian Băsescu a találkozót követően arról beszélt: az Egyesült Államok gyors reakciója az ukrajnai válságra azt jelzi, hogy Washington állja a szavát, és ezt várja el viszonzásként Romániától is a jogállam megszilárdítása terén.

A Victor Ponta miniszterelnökkel folytatott megbeszélést követően Biden leszögezte: a nemzetbiztonság és az energetikai biztonság elválaszthatatlan egymástól, ezért integrálni kell az európai energetikai rendszert. Rámutatott: Románia kulcsszerepet játszhat ebben kapcsolódási pontként, a Fekete-tenger térségében található és a közép-, illetve nyugat-európai energiapiac összekapcsolásában.

Közölte: országa kész segítséget nyújtani ebben. Kijelentette: Románia legfontosabb feladata a befektetések ösztönzése, a munkahelyteremtés és a jogállam megszilárdítása. Victor Ponta szerint Románia készen áll növelni a védelmi kiadásait, egyúttal várja a beruházókat az energetikai függetlenség megteremtése érdekében. Kijelentette: a kormány támogatja a független igazságszolgáltatást, és azt, hogy minden törvénysértőt felelősségre vonjanak.

Ponta kedden este egy, a CNN hírtelevíziónak adott interjúban közölte, a négyszemközti találkozón föl kívánja vetni a román állampolgárokkal szembeni amerikai vízumkötelezettség feloldását, a közös nyilatkozat során azonban erről nem esett szó.

Méltányos kormányt és igazságszolgáltatást!

Látogatása végén Joe Biden visszatért az államfői rezidenciául szolgáló Cotroceni-palotába, ahol román állami vezetők előtt tartott beszédet. E megnyilatkozás egyik legfontosabb eleme is a jogállamiság melletti kiállás és a korrupcióellenes küzdelem fontossága volt.

Biden szerint minden román állampolgár a demokrácia és a jogállamiság híve, és a NATO, valamint az EU valamennyi tagállama közös értékeken osztozik. „A legfontosabb érték az átlátható, szabad társadalom, amelyben a korrupció ellenség, a kormány méltányos és becsületes, ahol az emberek pozíciójuktól függetlenül előre juthatnak, és méltó elbánásban részesülnek” – jelentette ki Biden.

Az alelnök méltatta a szabad társadalom felépítésében elért sikereket és az érte meghozott áldozatot, valamint a román szerepvállalást a NATO nemzetközi akcióiban. Rámutatott: minden fiatal társadalom számára az a legnehezebb, hogy eltemesse a múltbeli zsarnokságot és korrupciót, a 21. században azonban a polgároknak tudniuk kell, hogy hangjuk hallható, hogy intézményeik átláthatóan működnek, a peres ügyeket méltányosan és igazságosan rendezik a bíróságok, a cégeknek pedig nem kell amiatt aggódniuk, hogy csúszópénzt kell adniuk.

Biden szerint a korrupció egyes országok számára eszközzé vált, hogy befolyást szerezzenek a környező államokban és aláássák azok biztonságát.

Az alelnök méltatta az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) és az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) működését, és rámutatott: a korrupció mindenütt bonyolult probléma, de leküzdhető.

„Arra kérem önöket, lépjenek előre, kérjék, hogy az igazságügyi intézmények mentesek legyenek a politikai befolyástól, és hassanak oda, hogy senki se állhasson a törvények fölött” – hangoztatta Biden. Kijelentette: a politikusoknak meg kell érteniük, hogy a kormány van az emberekért, és nem fordítva, és független sajtóra van szükség. Az alelnök hozzátette: Romániának sikerült fejlődést elérnie a korrupció elleni harcban.

A demokrácia lényegének nevezte a civil társadalmat, és felkérte annak tagjait: képviseljék a kisebbségek és a marginalizált csoportokat. „A demokrácia nem egy úti cél, hanem az út, amelyen haladunk. Amíg ezen az úton haladnak, nem lesznek egyedül, az Egyesült államok és a szabad nemzetek önökkel lesznek” – fogalmazott Biden, aki ezt követően tovább utazott Ciprusra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés