
Beindult a kedvezményes hiteleket biztosító Első autó program, amelynek keretében már négy gépkocsit vásároltak – számolt be a programot lebonyolító alap.
2015. április 13., 16:262015. április 13., 16:26
Az első járműveket bukaresti, valamint Argeş és Tulcea megyei fiatalok vásárolták meg, akik az Alpha Banktól és a CEC Banktól igényeltek hitelt – a kölcsönök értéke átlagosan 23 ezer lej volt. Az Első autó program idei összköltségvetése 350 millió lej, ekkora értékben adhatnak a résztvevő bankok hitelt autóvásárlásra.
A programban a Román Kereskedelmi Bank (BCR), a BRD, a CEC Bank, az Alpha Bank, az ING Bank, a Transilvania Bank, az Intesa SanPaolo Bank, a Banca Românească, az RCI Leasing, a Porsche Bank, a CREDITCOOP, az IFN Comsig Leasing, valamint a Mercedes-Benz Leasing vesz részt.
A hazai gépkocsipark megújítását célzó Első autó keretében magánszemélyeknek, elsősorban fiataloknak biztosítanak kedvezményes hitelt, amelyből új járműveket lehet megvásárolni. Kölcsönt a 18 évesnél idősebb személyek vehetnek fel, akik még nem rendelkeznek autóval, nincs hátralékuk más hitelek után, illetve az adók és illetékek terén sincs elmaradásuk.
A hitelfelvevőnek a megvásárolandó gépkocsi értékének legalább 5 százalékát kell letennie előlegként, a gépkocsira pedig általános érvényű, mindenre kiterjedő CASCO biztosítást kell kötni a hitel teljes futamidejére. Egy másik előírás szerint az autó nem lehet drágább 50 ezer lejnél – általános forgalmi adó (áfa/TVA) nélkül –, és legalább Euro 5-ös motorral kell rendelkeznie.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!