Băsescu: támogatnám Antonescut

 Ha a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) szétesik, akkor a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) nincs esélye arra, hogy jelöltjét államfővé válasszák, mivel a jobboldal a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben induló Crin Antonescut fogja támogatni – vélekedett Traian Băsescu államfő.

Balogh Levente

2013. november 12., 19:492013. november 12., 19:49

Az elnök hétfőn este a B1 televíziónak nyilatkozva arról beszélt: a PSD nem adhatja az ország államfőjét, mivel „egy olyan plagizátor, mint Victor Ponta”, nem érdemli meg, hogy elnök legyen. Szerinte ugyanis Ponta – aki jelenleg a PSD elnöke és miniszterelnök – plágiumügye miatt kevesebb szavazatot kapna a jövőre esedékes államfőválasztáson, mint pártja, amelynek támogatottsága az elnök szerint 35­-38 százalékos. Arra a kérdésre, hogy milyen lenne a PSD-nek, ha Antonescu lenne az államfő, Băsescu úgy válaszolt: „rosszabb, mint velem.”

Az államfő egyébként azt mondta, amennyiben az USL valóban felbomlik, és Antonescu közös jelöltként való indítása helyett mindkét jelentősebb tagpártja saját jelöltet indít, ő maga is hajlandó „kitanítani” Antonescut, hogyan viselkedjen, hogy a második körben legyőzze Pontát. Megjegyezte ugyanakkor: szerinte – ha az USL vezetői elég intelligensek – akkor a koalíció nem bomlik fel.

Az államfő helyzetértékelésére reagálva Crin Antonescu kedden azt mondta: az alapvetően helyes, a történelem is bebizonyította, hogy a PSD nemigen boldogul egyedül az államfőválasztáson. Leszögezte ugyanakkor: az USL létezik, és 2016-ig léteznie kell, az elnök hipotézisét így nincs miért tovább boncolgatni. Cătălin Ivan, a PSD szóvivője mindkettejüknek üzenve jelezte: a PSD képes elnökválasztást nyerni, és nem fél egyedül elindulni. Mihai Răzvan Ungureanu volt kormányfő, a Polgári Erő (FC) elnöke közölte: a jobboldalnak nem Antonescut kell támogatnia, Ioan Oltean, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) alelnöke pedig úgy véli: a jobboldali jelöltet a PDL-nek kell kiállítania.

Băsescu egyébként a műsorban azt állította, hogy a kormány által vele szemben megfogalmazott legutóbbi vádak nem csupán azt célozták, hogy egyszerűen ismét felfüggesszék őt hivatalából, hanem az, hogy hazaárulással vádolhassák meg. Emlékeztetett: Ponta miniszterelnök azt a súlyos kijelentést tette róla, hogy az uniós tagállamoknak járó támogatásokról szóló vita során eladta az országot az Európai Bizottságnak. Szerinte a kormányoldal célja az, hogy a hazaárulási vádak nyomán mindaddig felfüggesszék őt tisztségéből, ameddig az ügyben jogerős bírósági ítélet születik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés