
Ha a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) szétesik, akkor a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) nincs esélye arra, hogy jelöltjét államfővé válasszák, mivel a jobboldal a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben induló Crin Antonescut fogja támogatni – vélekedett Traian Băsescu államfő.
2013. november 12., 19:492013. november 12., 19:49
Az elnök hétfőn este a B1 televíziónak nyilatkozva arról beszélt: a PSD nem adhatja az ország államfőjét, mivel „egy olyan plagizátor, mint Victor Ponta”, nem érdemli meg, hogy elnök legyen. Szerinte ugyanis Ponta – aki jelenleg a PSD elnöke és miniszterelnök – plágiumügye miatt kevesebb szavazatot kapna a jövőre esedékes államfőválasztáson, mint pártja, amelynek támogatottsága az elnök szerint 35-38 százalékos. Arra a kérdésre, hogy milyen lenne a PSD-nek, ha Antonescu lenne az államfő, Băsescu úgy válaszolt: „rosszabb, mint velem.”
Az államfő egyébként azt mondta, amennyiben az USL valóban felbomlik, és Antonescu közös jelöltként való indítása helyett mindkét jelentősebb tagpártja saját jelöltet indít, ő maga is hajlandó „kitanítani” Antonescut, hogyan viselkedjen, hogy a második körben legyőzze Pontát. Megjegyezte ugyanakkor: szerinte – ha az USL vezetői elég intelligensek – akkor a koalíció nem bomlik fel.
Az államfő helyzetértékelésére reagálva Crin Antonescu kedden azt mondta: az alapvetően helyes, a történelem is bebizonyította, hogy a PSD nemigen boldogul egyedül az államfőválasztáson. Leszögezte ugyanakkor: az USL létezik, és 2016-ig léteznie kell, az elnök hipotézisét így nincs miért tovább boncolgatni. Cătălin Ivan, a PSD szóvivője mindkettejüknek üzenve jelezte: a PSD képes elnökválasztást nyerni, és nem fél egyedül elindulni. Mihai Răzvan Ungureanu volt kormányfő, a Polgári Erő (FC) elnöke közölte: a jobboldalnak nem Antonescut kell támogatnia, Ioan Oltean, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) alelnöke pedig úgy véli: a jobboldali jelöltet a PDL-nek kell kiállítania.
Băsescu egyébként a műsorban azt állította, hogy a kormány által vele szemben megfogalmazott legutóbbi vádak nem csupán azt célozták, hogy egyszerűen ismét felfüggesszék őt hivatalából, hanem az, hogy hazaárulással vádolhassák meg. Emlékeztetett: Ponta miniszterelnök azt a súlyos kijelentést tette róla, hogy az uniós tagállamoknak járó támogatásokról szóló vita során eladta az országot az Európai Bizottságnak. Szerinte a kormányoldal célja az, hogy a hazaárulási vádak nyomán mindaddig felfüggesszék őt tisztségéből, ameddig az ügyben jogerős bírósági ítélet születik.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!