Băsescu Moldovában: ha kérik, egyesülünk

Csak kérjék, és megvalósítjuk – így reagált szerdán este Traian Băsescu Chişinăuban egy fórumon az egyik résztvevő felvetésére, hogy előbb Románia és Moldova egyesülését kellene megvalósítani, csak aztán Moldova európai uniós integrációját.

Balogh Levente

2013. július 18., 18:412013. július 18., 18:41

A román államfő egynapos moldovai látogatása egyik utolsó programpontjaként találkozott a helyi civil szféra képviselőivel, az egyesülés ötletét pedig egy lány vetette fel, aki szerint országa számára túlságosan hosszú az EU-csatlakozás időpontjáig becsült 10–15 évet kivárni. Băsescu Moldova uniós integrációja kapcsán kifejtette: annak révén a két ország ugyanúgy találkozik majd, mint az 1918-as egyesüléskor.

Az ország uniós csatlakozásának időpontja kapcsán ugyanakkor mérsékeltebb hangnemet ütött meg: leszögezte, hogy ahhoz előbb le kell zárni a transznisztriai konfliktust. Mint ismeretes, a szakadár Dnyeszter menti köztársaság nem ismeri el Chişinău fennhatóságát, és a tiraszpoli rezsimet Moszkva is támogatja – igaz, hasonlóan a világ többi országához, Oroszország sem ismerte el független államként Transznisztriát.

Băsescu szerint Chişinău öt-hat év múlva kezdheti meg a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. „A csatlakozási tárgyalásokat azonban a transznisztriai konfliktus megoldásáig nem lehet lezárni. Az EU már megtanulta a ciprusi leckét. Keserű leckéről van szó, hiszen egy területi problémákkal küzdő ország lett uniós tag, ami rengeteg kellemetlenséget okozott a Törökországgal ápolt viszonyban és a görög-török kapcsolatokban” – jelentette ki az államfő.

Băsescu kitért Szerbia helyzetére is, amelynek engednie kellett Koszovó ügyében, és normalizálnia kell a viszonyt Pristinával annak érdekében, hogy megkezdhesse a csatlakozási tárgyalásokat.  Rámutatott: Moldovának kezdeményeznie kell a konfliktus megoldását, Románia pedig nem alakít ki saját álláspontot, hanem Chişinău álláspontját támogatja majd. Leszögezte ugyanakkor: abból kell kiindulni, hogy Moldova egy talpalatnyi területéről sem mond le. Băsescu megjegyezte: az a tény, hogy novemberben Vilniusban aláírják a társulási és szabadkereskedelmi szerződést az EU és Moldova között, visszafordíthatatlanná teszi a Pruton túli ország európai irányultságát.

A nap folyamán egyébként a román államfő tárgyalt Dorin Chirtoacă chişinăui polgármesterrel is, aki félig-meddig viccesen azt javasolta neki, hogy vegye föl a moldovai állampolgárságot, és induljon el az ottani választásokon. Băsescu egy későbbi interjúban nem zárta ki, hogy az ország iránti tiszteletből mandátuma jövő év végi lejártát követően moldovai állampolgárságért folyamodik. Chirtoacă egyébként azt kérte Bukaresttől, hogy minden moldovai önkormányzatnak folyósítson évi 50 ezer eurós vissza nem térítendő támogatást infrastruktúra-fejlesztésre. Szerinte ez az összeg nem nagy, csupán az ország költségvetésének 0,1 százaléka.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés