
Megerősítette csütörtökön Traian Băsescu államfő, hogy a mandátuma lejártát követően azonnal, december 22-én beiratkozik a hozzá közel álló politikusok által alapított Népi Mozgalom Pártba (PMP).
2014. október 23., 20:582014. október 23., 20:58
Az államfő az Európai Tanács kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójára való elutazása előtt elmondta: nem marad egy nappal sem tovább a Cotroceni-palotában, célja pedig az, hogy erős jobbközép pártot építsen, és 2016-ban a polgárok rendelkezésére álljon egy „tiszta alternatíva”. Indoklásként azt hozta fel, hogy 1990 óta valamennyi párt kompromittálódott. Kifejtette: meg kell vizsgálni azt a lehetőséget, hogy új embereket vonjanak be a politikába.
Az államfőválasztás két legfőbb esélyesére, Victor Pontára és Klaus Johannisra utalva úgy fogalmazott: sajnálja, hogy a polgárok a PSD marionettbábja és egy összeférhetetlenségen ért politikus közül választhatnak. Mint arról beszámoltunk, Elena Udrea, a PMP elnöke és államfőjelöltje még szerdán jelentette be, hogy mandátuma lejártával Băsescu belép majd a pártba.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!