
Elfoglalta hivatalát kedden délelőtt a Cotroceni-palotában Traian Băsescu, aki ismét Románia teljes jogú elnökévé vált, miután hétfőn este megjelent a hivatalos közlönyben a leváltásáról rendezett, július végi népszavazás érvénytelenségét megállapító alkotmánybírósági határozat.
2012. augusztus 28., 16:362012. augusztus 28., 16:36
A referendum akkor lett volna érvényes, ha azon részt vesz a választási névjegyzékben szereplő román állampolgárok többsége, vagyis több mint kilencmillió polgár. Július 29-én viszont csak nyolc és fél millió szavazó járult az urnákhoz, így hiába voksolt csaknem hét és fél millió polgár – a 2009-ben ötmillió polgár által megválasztott – Băsescu menesztésére, az alkotmánybíróság érvénytelennek nyilvánította a referendumot.
A taláros testület határozatát hétfőn felolvasták a parlament ülésén, ezzel az utolsó jogi akadály is elhárult Băsescu visszatérése elől az elnöki hivatalba. A hatalmon lévő Szociálliberális Szövetség (USL) bojkottálni és megakadályozni próbálta az államfő visszatérését, végül azonban mégis biztosította a jelenlétet a két ház plénumán. A kormánypárti politikusok közül azonban sokan továbbra sem nyugszanak bele abba, hogy az államfő kitöltheti 2014-ig érvényes második mandátumát.
Kedden Ioan Ghişe, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora tiltakozó akcióba kezdett a Cotroceni-palota előtt, ahol egy „A nép döntött, Băsescu mehet!” feliratú transzparenssel fel-alá sétálva követelte az államfő lemondását. Ghişe közölte, néhány óra erejéig naponta tiltakozni fog az államelnöki hivatal előtt. A politikus hétfőn határozattervezetet terjesztett a plénum elé, miszerint Băsescut a referendumon tulajdonképpen leváltották, ennek következtében előre hozott államfőválasztást kell kiírni; indítványát végül leszavazták.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!