
Traian Băsescu román államelnök kijelentette pénteken, hogy az ukrán hadsereg katonai felszerelésekkel való támogatását, és az Oroszország elleni gazdasági szankciók kiterjesztését fogja szorgalmazni az Európai Unió állam- és kormányfőinek hétvégi csúcstalálkozóján.
2014. augusztus 29., 16:032014. augusztus 29., 16:03
2014. augusztus 29., 18:102014. augusztus 29., 18:10
Băsescu (fotó) a román diplomaták éves találkozóján azt mondta: az ukrán hadsereg nehéz helyzetben van, és ha az Európai Unió, valamint a NATO nem látja el az ukrán hadsereget a szükséges fegyverekkel, hiú remény marad a Kijevi hatalomnak az a szándéka, hogy újból ellenőrzése alá vonja az ország keleti részét. Băsescu szerint a harcok folytatása az ukrán hadsereg „lemészárlását” eredményezheti.
„A demokratikus országoknak túl kell lépniük a jóindulatú nyilatkozatokon (…), és Oroszországhoz hasonlóan kell cselekedniük, vagyis az ukrán hadsereg rendelkezésére kell bocsátaniuk a szükséges felszereléseket, ha segíteni akarják az ukrán demokráciát” – mondta.
Hozzátette: a hétvégi EU-csúcson az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciók kiterjesztését szorgalmazza energetika és hadászat területén. Rámutatott: Oroszországgal nem bonyolíthatják le hadászati szerződéseiket a különböző országok, és nem szállíthatnak fegyvereket Moszkvának, mert ezeket Oroszország a demokrácia, valamint szuverén és független állam ellen fordítja. Băsescu a szankciók kiterjesztését azzal indokolta, hogy Oroszország is fokozta a kelet-ukrajnai orosz szeparatisták felfegyverzését.
A román államelnök csütörtökön este egy nyilatkozatban elítélte az egységes Ukrajnától elszakadni próbáló szeparatistáknak nyújtott orosz katonai segítséget, és megerősítette, hogy Románia kiáll Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett. Mint mondta, Románia mindent megtesz Ukrajna támogatása érdekében, amit törvényesen megtehet.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!