
Egyik pofont kapja a másik után a nemzetközi közvéleménytől a májusban parlamenti puccs nyomán hatalomra jutott román balliberális oldal.
2012. augusztus 12., 18:042012. augusztus 12., 18:04
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság (EB) elnöke levélben szólította fel Victor Ponta miniszterelnököt: sürgősen küldje el az alkotmánybíróságnak a választói névjegyzéket, hogy a taláros testület a lehető leghamarabb dönteni tudjon, érvényes volt-e a Traian Băsescu államfő leváltásáról szóló július 29-i népszavazás. Mint ismeretes, a referendumon nem volt meg az érvényességhez szükséges ötven százalékos részvétel, a Ponta-kabinet azonban a névjegyzék átfésülésétől a külföldön élő román állampolgárok kiiktatásán át mindent elkövet, hogy a népszavazást utólag hitelesítsék, és Băsescu ne térhessen vissza a Cotroceni-palotába.
Barroso aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a román alkotmánybírák a napokban politikai nyomásgyakorlásra panaszkodtak a Velencei Bizottságnál; az EB elnöke alapvető fontosságúnak nevezte, hogy a taláros testület mindenféle külső befolyásolás nélkül dolgozhasson és fejtse ki álláspontját a referendum kapcsán. Miközben válaszlevelében Ponta azzal próbált mosakodni, hogy Barrosónak vélhetően „nincsenek teljes körű információi\" a romániai helyzetről, kormánya nyilvánvaló szándékai senkit sem tévesztenek meg.
A hét végén az amerikai külügyminisztérium bejelentette: különmegbízottat küld Bukarestbe, hogy kifejezze Washington aggodalmát a román kormánynak az államhatalmi ágak egyensúlyát veszélyeztető, az állami intézmények súlyát gyengítő intézkedései miatt. Philip Gordon helyettes külügyi államtitkár arra is választ keres, hogyan lehetne az országban felerősíteni a demokratikus elvek és értékek fontosságának tudatát.
Ezzel egy időben Radu Stroe közigazgatásért felelős tárca nélküli miniszter bejelentette, a kormány nem módosítja az államfő leváltásáról szóló népszavazás megszervezésekor használt választói névjegyzéket, el fogja juttatni azt a népszavazás érvényességéről dönteni hivatott alkotmánybírósághoz.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!