
A kialakulófélben lévő, teljesen új geopolitikai helyzet hátrányaira keresendő megoldásokban Magyarországnak együtt kell működnie Közép-Európa országaival – hangzott el a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szerdai megnyitóján.
2015. július 22., 13:322015. július 22., 13:32
2015. július 22., 16:162015. július 22., 16:16
Több mint fesztivál! – az idei Tusványos „főmottója” mellett „a világ újratervezése” kerül középpontba szerdától szombatig. A huszonnyolc partnerrel húsz helyszínen, naponta száz előadóval szervezett szabadegyetem továbbra is a nemzetpolitikát meghatározó rendezvény kíván maradni.
Politikai korszakhatáron
A magyar közgondolkodásnak kiemelkedő intézménye Tusványos – hangsúlyozta Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke köszöntőbeszédében, majd rátért „az Európában kialakulóban lévő új geopolitikai helyzetre”, kiemelve az Ukrajnában zajló háborút, a brutális terrorsorozatokat és az új népvándorlást.
„Az eurozóna és az Európai Unió jelentős válságban van. Nekünk, magyaroknak a stabilitás megteremtése a feladatunk. Európa jövőbe abban áll, hogy sikerül-e megújítania a társadalmi modellt” – fejtette ki, hozzátéve, „a politikai korszakhatáron” közös migrációs és menekültpolitikára van szükség. „Egységes, de nem föderális Európában gondolkodunk. Ennek megteremtése a közép-európai országok feladata. A sikerhez a magyar-lengyel és magyar-román viszony normalizálására van szükség. 2012 óta süketek párbeszéde zajlik a románokkal” – ismerte el Németh Zsolt.
„Újra kell fogalmaznunk önmagunkat”
A 16. és 17. századi széttagolt magyar nemzet és a jelen között vont párhuzamot Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár megnyitóbeszédében. „Akkor a magyarság megújuláson ment át, alapot teremtett arra, hogy az elkövetkező évszázadokba megerősödve lépjen tovább” – mondta. Hasonló a mai helyzetünk is, újra kell fogalmaznunk önmagunkat – fűzte hozzá, emlékeztetve, hogy Tusványoson és a hasonló szabadegyetemeken születtek meg azok a gondolatok, amelyekből nemzeterősítő törvények lettek. Példaként a státusztörvényt, az oktatási-nevelési támogatást és a kettős állampolgárságot említette.
Focicsapattól „kikölcsönzött” mottó
A katalán nemzet legismertebb „nagykövete”, a Barcelona futballcsapat jelmondata: „több mint egy klub” – ezt „kölcsönvéve” született az idei tábor mottója – ismertette Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke. „Több vagyunk, mint egy diáktábor, szabadegyetem, fesztivál. Idén elhoztuk a nemzetközi szövetségeseinket is” – hívta fel a hallgatóság figyelmét. Kitért a kiemelt előadásokra is, többek között az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) magyarokat érintő intézkedéseit boncolgató fórumra, illetve arra, hogy jelen lesznek az erdélyi román autonomisták is.
Nincs nyitottság sem a románok, sem az RMDSZ részéről
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke a román-magyar és a hárompárti magyar-magyar párbeszéd részleges meghiúsulásáról számolt be. Mint mondta, a párbeszédhez két félre van szükség, ám hiába hívták meg az idei Tusványosra Hargita és Kovászna megye prefektusát, mindketten visszautasították a felkérést – akárcsak Laura Codruța Kövesi, a DNA vezetője, aki a szervezők megkeresésére még csak nem is válaszolt.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor is elzárkózott a részvételtől, így a tervezett hárompárti magyar-magyar párbeszéd „csírájában fojtódott el” – derült ki.
Fancsali Barna, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke a nulladik nap sikeréről számolt be: a beléptető- és a karszalagrendszer adatai szerint közel hétezren látogattak kedden Tusványosra. Albert Tibor, a vendéglátó kisváros polgármestere a megnyitó végén ajándékként egy Tusnádfürdő címerével ellátott pólóval lepte meg Németh Zsoltot.
A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.
Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.
További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.
szóljon hozzá!