Barack Obamát újabb négy évre megválasztották az Egyesült Államok elnökének – közölte helyi idő szerint kedden éjjel a szavazatszámlálási részeredmények alapján egybehangzóan a Fox News, a CNN és a CBS televízió.
2012. november 07., 08:572012. november 07., 08:57
Az elnök több más „billegő” állam mellett győzni tudott a mindkét kampánystáb által kulcsfontosságúnak tartott Ohióban, és az állam 18 elektorával elérte az elnökválasztói testületben az újraválasztáshoz minimálisan szükséges 270 szavazatot. Ismét bebizonyosodott az a politikai axióma, hogy Ohio elhódítása nélkül republikánus elnökjelölt nem tud győzni az Egyesült Államokban.
A második világháború utáni időszakban ezzel – Bill Clinton után – Obama a második olyan demokrata párti elnök, aki meg tudta szerezni a második mandátumot is, és a Fehér Ház első olyan lakója, akinek 7,5 százalék feletti munkanélküliségi ráta felett sikerült a duplázás.
Bebizonyosodott, hogy igazuk volt azoknak a közvélemény-kutatásoknak, amelyek kis mértékű Obama-fölényt jeleztek előre a „billegő” államokban és hogy Mitt Romneynak a választás napján Ohióban és Pennsylvaniában tett kampánylátogatását az égető szükség diktálta.
Obama úgy szerezte meg az újraválasztásához szükséges elektori szavazatszámot, hogy két kulcsfontosságú \"csatatérállamban\", Floridában (29 elektor) és Virginiában (13 elektor) még nem hirdettek győztest.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!