
Elismerte Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter, hogy az ország számos kórházában – elmondása szerint főként a megyei szintű intézményekben – a beutalt páciensek vásárolják meg maguknak a gyógyszereket és más egészségügyi felszereléseket.
2014. október 14., 16:482014. október 14., 16:48
2014. október 14., 16:482014. október 14., 16:48
A tárcavezető szerint az évek óta létező jelenség súlyos problémát jelent, és „legkésőbb év végéig mindenképpen orvosolni kellene a helyzetet.” Bănicioiu hétfőn a vaslui-i megyei sürgősségi kórház átadásán úgy nyilatkozott: az elektronikus egészségügyi kártya és az egészségügyi alapellátás bevezetése hozzá fog járulni ahhoz, hogy a jövőben ne a betegeknek kelljen beszerezniük a gyógyszereket.
„Az intézkedéseknek köszönhetően a biztosító pontosan tudni fogja, hogy milyen szolgáltatásokat fizet ki, így kevesebb pénzt pazarolnak el majd a kórházak. Nem tehetünk úgy, mintha nem lennénk tisztában az egészségügyi rendszer hibáival, amelyek ahhoz vezettek, hogy soha nem volt elég anyagi forrás a gyógyszerekre, beruházásokra, infrastrukturális fejlesztésekre. Ezek a problémák nem tegnap és nem múlt héten jelentkeztek” – fogalmazott a miniszter.
Bănicioiu ugyanakkor hozzátette: meglátása szerint a minisztérium nem okolható a kialakult helyzetért, többek között azért sem, mert „hat év után sikerült elindítania az elektronikus egészségügyi kártya rendszerét.”
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!