Bajnai és Mesterházy párharca

Bár Bajnai Gordon hétfőn bejelentette, hogy az általa vezetett Együtt-PM választási szövetség elfogadja a Magyar Szocialista Pártnak (MSZP) a 106 egyéni körzet felosztására vonatkozó javaslatát, a két ellenzéki alakulat nagyon távol áll az összefogástól.

2013. augusztus 26., 18:472013. augusztus 26., 18:47

A pártok közötti nézeteltérések azután mélyültek el, hogy Bajnai a napokban felvetette: a közös kormányfőjelölt személyét egy rövid kampányt követő nagymintás közvélemény-kutatás során válasszák ki. Mesterházy Attila MSZP-elnök azonban „ultimátumszerűnek” nevezte a javaslatot, és válaszul bejelentette: a szocialisták azt javasolják partnerüknek, hogy tartsanak előválasztásokat mind a 106 választókerületben, és a miniszterelnök-jelölt személyéről is így döntsenek. Az MSZP azt is egyértelművé tette: ha nincs előválasztás, akkor megkezdik a tárgyalásokat a többi baloldali párttal. Sőt Török Zsolt, az ellenzéki alakulat szóvivője az egyik közösségi portálon „követelőző lufipártként” emlegette Bajnai mozgalmát, amelyről azt állította, hogy az egyeztetések közben több egyéni választókörzetre tartottak igényt, mint amennyi politikai támogatottságuk alapján megillette őket.
Bajnai szerint „egy óra alatt létre lehet hozni az ellenzéki szövetséget, ahhoz csak még egy óra tárgyalás és jóindulat kell”. A volt kormányfő hétfőn úgy vélte, ha a szövetség létrejött, a közös miniszterelnök-jelölt személyét úgy kell kiválasztani, hogy a választók legszélesebb körének véleményét vegyék figyelembe. Mráz Ágoston Sámuel politológus szerint a két baloldali pártelnök vitája minden eddiginél abszurdabb formát öltött, s a külső szemlélő számára úgy tűnhet, hogy a szereplők kezdik elveszíteni a türelmüket is.

„A Bajnai-féle közvélemény-kutatásra alapozott miniszterelnök-jelölés átlátszóan a volt kormányfő kedvezőbb kutatási eredményeire alapozta volna felülkerekedését az MSZP-elnökkel szemben” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a szakértő. Boros Bánk Levente politológus szerint amennyiben nem tudnak megállapodni a felek, az is elképzelhető, hogy egy harmadik miniszterelnök-jelöltet húznak elő a kalapból. Az elemző ugyanakkor azt sem zárja ki, hogy annyira elmérgesedik a viszony, hogy a két párt egymásnak esik, és minimális együttműködés sem lesz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés