Baja lovasa nyerte a 8. Nemzeti Vágtát

Németh János, Baja lovasa nyerte My Boy Mennydörgés nevű lován a 8. Nemzet Vágta döntőjét vasárnap a budapesti Hősök terén.

MTI

2015. szeptember 21., 11:252015. szeptember 21., 11:25

Németh János a döntőben Csetény, Döge, Tata és Zirc versenyzőjét utasította maga mögé. A 2015 leggyorsabb lovasa címet kiérdemlő versenyző a Nemzeti Vágta vándordíja mellett egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat vehetett át az ünnepélyes díjátadón.

A bajai versenyzőnek az idei a második vágta-győzelme, 2013-ban My Boy Mennydörgéssel már kivívta a legjobbnak járó elismerést. A paripa hátára a díjátadón győzelmi takarót terítettek.

A döntőben második Vörös József, Csetény versenyzője egymillió forintot, a harmadik helyezett Kaló Fanni, Döge képviselője ötszázezer forintot vihetett haza. A negyedik és ötödik helyezettek, Tata, valamint Zirc lovasai, Mátyás Edina Daniella és Hajdú László 300-300 ezer forintot kaptak.

Délután rendezték a PreVital nemzetközi futam döntőjét is, melyen Kína lovasa, Ma Liankai aratott győzelmet, másodikként Omán, harmadikként Szerbia lovasa futott be. Negyedik helyen Szlovénia, ötödik helyen az Egyesült Arab Emírségek végzett. A döntőben szintén induló Szlovákia lovasa rosszullét miatt nem tudta teljesíteni a futamot.

A nemzetközi futamon 12 ország, a döntőbe kerülteken kívül Magyarország, Csehország, Katar, Oroszország, Románia és az Egyesült Államok lovasa is versenyzett a hétvégén. A Magyarországot képviselő Benkő Ádám nem jutott tovább a délutáni középdöntőből.

A nemzetközi verseny érdekessége, hogy az országuk tradicionális viseletébe öltözött lovasok nem saját, hanem egy-egy, sorsolás alapján kiválasztott, a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokról kapott shagya-arab őshonos magyar fajtájú lóval indultak a győzelemért.

A Hősök tere körül felállított speciális versenypályán idén nyolcadik alkalommal rendezték meg az ország egyik legnagyobb lovasünnepét, a Nemzeti Vágtát, melyen 72 település képviselője versengett a győztesnek járó díjért. A májusban kezdődött elővágták több mint 200 települést mozgattak meg határokon belül és kívül – idén Székely, Vajdasági és Felvidéki Vágtát is rendeztek.

A helyszínre több tízezren látogattak el Budapesten, a televízióban a közmédia közvetítette a döntőt. Idén első alkalommal online, a Nemzeti Vágta portáljáról elérhető Vágta Rádión keresztül is követhették az eseményeket az érdeklődők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés