A Gerilla.hu csapatának szembesülnie kellett: Európa jelentős részén nem is hallottak a székelyekről
Fotó: Veres Nándor
Úgy gyűjtöttek aláírásokat az Európai Unió számos országában a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezéshez, hogy közben rendszeresen szembesülniük kellett azzal is, hogy a székelyekről, Székelyföldről Európában alig tudnak valamit – emlékezett vissza Pesty László, a kezdeményezéshez kötődően indított petíció kampányfőnöke, aki a Gerilla.hu csapatával szerdán a tapasztalatairól mesélt a Székelyhon szerkesztőségében.
2021. június 03., 15:552021. június 03., 15:55
2021. június 03., 18:502021. június 03., 18:50
A Székelyhon szerkesztőségében járt szerdán az Írdalá.hu Pesty László rendező vezette kampánycsapata, amely sikerre vitte a Székely Nemzeti Tanács által a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtését, a szükséges hét helyett tizenegy országban teljesítve a kitűzött célt. Tapasztalataikról, tanulságokról, akadályokról, az elkövetkező lépésekről beszélgettünk.
A világjárvány miatt meghosszabbított, majd május 7-én lezárult aláírásgyűjtés kampányának irányítását tavaly tavasszal vette át a Pesty László vezette csapat, a Gerilla.hu, akkor még csak néhány emberrel, és kevés pénzzel rendelkeztek. A Székelyhon szerkesztőségét is felkereső társaság azóta kemény munka árán olyan sikertörténetet tudhat maga mögött, amelyre akkor még kevesen számítottak.
Az aláírásgyűjtésbe oroszlánrészt vállaló Gerilla.hu kampánycsapata a Székelyhon csíkszeredai szerkesztőségében
Fotó: Veres Nándor
Gömör Tamás kreatív vezető szerint, aki amúgy zenész és fotós is, ez azért volt izgalmas, mert valami olyasmit kezdtek el csinálni, amiről nem sokat tudtak, mivel alulról indult. „Laci röviden elmondta a lényeget, megkérdezte, hogy van-e kedved részt venni ebben? Én mondtam, hogy ezerrel, és akkor elkezdtünk forgatni otthoni hírességekkel, ismertebb emberekkel, közéleti személyiségekkel. Először egy délvidéki rendezővel, Károlyi Attilával, forgattunk, utána jött Czene Attila úszó olimpikon, aztán a politikusok következtek – és izgalmas volt a számok tekintetében látni a növekedést, és azt, hogy ez működik” – emlékezett.
Fotó: Veres Nándor
Volt, aki a világjárvány miatt került kapcsolatba a kezdeményezéssel – a hálózatépítéssel megbízott Baranyi Katalin például korábban több évig hajón énekelt, majd, miután megszűnt a munkalehetősége a járvány kitörésével, hazajött, tudomást szerzett a kezdeményezésről, és először önkéntesként csatlakozott.
„Az elején voltak problémák, nem volt pénz, reklámozni nem tudtunk, jött a koronavírus-járvány, akkor szembesültünk azzal, hogy nem tudunk kimenni forgatni sehová, és nem csak Magyarországról kellettek az aláírások, hanem Európa többi országaiból is.
– elevenítette fel Mayer Mária média-tanácsadó, aki Pesty Lászlóval együtt a kampány szövegeinek jelentős részét készítette, és számos érdeklődővel tartotta a kapcsolatot.
Fotó: Veres Nándor
A külföldi utak szervezése a világjárvány idején vált komoly nehézséggé, Hutlassa Bencének például az volt a feladata, hogy Pesty Lászlót eljuttassák olyan uniós országokba, ahová nem lehetett beutazni, és nem lehetett senkivel találkozni.
Fotó: Veres Nándor
„Minden országnak volt egy felelőse, programterveket készítettünk, és mindenütt sikerült találkozni olyan emberekkel, akik érdemben tudtak megszólalni, vagy olyan követőtáboruk volt, akiknek tudták továbbadni az információkat” – említette. Új tagok is vannak a csapatban, Nagy Orsolya humánerőforrás-menedzser azt mondta,
Személyes kötődése van Székelyföldhöz Dorianne Niabe énekesnőnek, akinek nagymamája székelyudvarhelyi, és aki, mint elmondta, nemes ügyekért dolgozó, értékes emberekkel találkozott.
Fotó: Veres Nándor
Pesty László szerint
„Kilenc hónapja, nem csak aláírásgyűjtéssel, hanem a lobbizás előkészítésével dolgozunk, politikai kapcsolatrendszereket építünk, nemcsak ott, ahol aláírásgyűjtés volt. Ott vagyunk a német Bundestagban (német parlamentben) is egy bizottsági elnök révén.
Ismerjük a Minority SafePack példáját, és az velünk nem fog előfordulni. Már egy jogász munkacsoport dolgozik azon, hogy mit fognak válaszolni arra, amit a brüsszeliek mondani fognak” – ismertette.
Fotó: Veres Nándor
Egyúttal kitért arra is, hogy sokan próbálták ezt a sikert a maguk eredményének beállítani. „Mindenkinek üzenem, aki összevissza hazudozik, hogy az analitikákat hasonlítsuk össze: melyik webes felületről hány aláírót hová irányítottak? Mi bármikor meg tudjuk ezt mutatni, szeretnénk látni a másokét is” – mondta.
„Több mint egy év alatt azt tapasztaltam Dublintól Vilniusig mindenhol, hogy olyan emberekkel futok össze, akik mondták, igen, már aláírtuk. De valamit nem értenek, ez a »szekler« (szekler, azaz székely angolul és további néhány nyelven - szerk. megj.) mit jelent? Étel, növény? Senki nem tudja, hogy kik a székelyek. Ezért elhatároztuk, hogy fel kellene építeni a brandet. Információhiány van, amivel naponta többször szembesültünk az egész földrészen, a következő tíz év alatt azért fogunk dolgozni, hogy ez megváltozzon” – ígérte Pesty László.
Egy kis háttér
A nemzeti régiók védelmét célzó európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése 2019. május 7-én indult; határidejét a koronavírus-járványra tekintettel az Európai Bizottság többször meghosszabbította, a végső határidő 2021. május 7. lett. Az európai polgári kezdeményezés jogintézménye lehetővé teszi, hogy az Európai Unió állampolgárai közvetlenül felkérjék az Európai Bizottságot, terjesszen elő jogalkotási javaslatot a hatáskörébe tartozó területen. A polgári kezdeményezést a 27 uniós tagország közül legalább hétből származó, legkevesebb 1 millió uniós polgárnak kell aláírásával támogatnia. A hét tagállam mindegyikében össze kell gyűjteni az adott országra vonatkozó minimálisan szükséges számú aláírást. A nemzeti régiókról szóló kezdeményezést az unió több mint 1,4 millió állampolgára támogatta kézjegyével, tizenegy országban (Magyarországon, Romániában, Szlovákiában, Horvátországban, Írországban, Spanyolországban, Lettországban, Szlovéniában, Svédországban, Litvániában és Belgiumban) gyűjtöttek több aláírást, mint amennyit az EU megkövetel. Egyébként több mint 25 őshonos nemzeti kisebbség él az uniós tagállamokban.
A 22 éves Tyler Robinsont azonosították Charlie Kirk konzervatív politikai kommentátor feltételezett merénylőjeként – az elfogás körülményeiről sajtótájékoztatón számoltak be a hatóságok és Utah állam vezetői helyi idő szerint pénteken reggel.
Nemes Jeles László legújabb alkotása, az Árva képviseli Magyarországot jövőre a legjobb nemzetközi filmért járó Oscar-díjért folyó versenyben – közölte a Nemzeti Filmintézet pénteken az MTI-vel.
A Charlie Kirk amerikai konzervatív influencer életét kioltó potenciális elkövetőről tett közzé fotókat a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI). Mint ismert, a 31 éves fiatalembert Orem városban, egy egyetemi eseményen lőtte le az elkövető.
Továbbra is keresik a Charlie Kirk elleni merénylet elkövetőjét, az előzőleg őrizetbe vett személyt elengedték a hatóságok Utah államban – közölte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója washingtoni idő szerint szerdán késő este.
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
Idén is korábban lesz a karácsony Venezuelában – jelentette be hétfőn Nicolas Maduro elnök, és elrendelte, hogy a világszerte decemberben tartandó szent ünnep Venezuelában október 1-jén kezdődjön.
Szüzet emelt ma oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor életét áldozta a hitért és a tisztaságért – jelentette ki Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szombaton Veszprémben.
Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.
Életének 76. évében meghalt Kásler Miklós Széchenyi-díjas egyetemi tanár, az emberi erőforrások volt minisztere, aki egész életében végig dolgozott, és tudását fejlesztette – közölte a magyar belügyminisztérium az MTI-vel pénteken.
Megválni készül mintegy 2000 alkalmazottjától a világszerte hozzávetőlegesen 23 ezer személyt foglalkoztató osztrák OMV olajvállalat, az OMV Petrom főrészvényese – értesült az ausztriai Kurier, amelyet a Reuters idézett pénteken.
1 hozzászólás