Avatják a magyar szakiskolát – Orbán Viktor Kolozsváron

Nagy ünnepre készül a kolozsvári Református Kollégium, pénteken ugyanis Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke avatja fel hivatalosan a tanintézet idén ősszel beindított szakiskoláját.

Kiss Előd-Gergely

2014. október 02., 20:012014. október 02., 20:01

Ballai Zoltán, az Erdélyi Református Egyházkerület gazdasági tanácsosa a Krónikának elmondta: több mint 150 meghívottra számítanak, emellett ott lesznek a református kollégium diákjai, a szülők és mindazok, akiknek fontos, hogy 1990 után újra beindul a magyar szakiskolai képzés Kolozsváron. Becsléseik szerint megközelítőleg 800 személy vesz részt az avatón.

„Nemcsak szakmát, de erkölcsi, hitbéli útmutatást is kapnak a diákok, ez teszi rendkívülivé a Református Kollégium szakiskoláját” – fejtette ki Ballai. Hozzáfűzte, az iskola indításakor a legnagyobb gondot az jelentette, hogy a szakoktatást szabályozó új törvény szerint az iskoláknak partnercégeket kell találniuk, ahol a diákok szakmai gyakorlatot végezhetnek.

Végül a támogatóknak köszönhetően ez az akadály is elhárult: a frissen induló szakiskola többek között olyan nagyvállalatokkal kötött együttműködési szerződést, mint a Bosch, az Emerson és a De’ Longhi.

Három osztályban összesen 79 diák kezdte el tanulmányait. Ők víz- és gázszerelői és elektroműszerészi, valamint fodrászati és szakács szakon tanulhatnak, a legtöbben utóbbira jelentkeztek, de valamennyi szakma esetében túljelentkezés volt. A szakiskola beindítása azt követően vált lehetségessé, hogy a református egyház visszakapta épületét, melyben korábban faipari gimnázium működött. A szakiskola mellett a református posztliceális asszisztensképző is itt kap helyet.

Ballai Zoltán elmondta: a restitúciót követően felújították az ingatlant, kicserélték a villany- és vízhálózatot, és bevezették a központi fűtést is. Az épületet továbbá kívül-belül teljesen újravakolták és festették, illetve új cserepeket és csatornákat is kapott az ingatlan.

A négyszintes épület felújítása mintegy félmillió euróba került, és a magyar kormány támogatásával valósult meg. Különben Orbán Viktort már csütörtök estére Kolozsvárra várták, ahol egyházfőkkel és neves kincses városi személyiségekkel vacsorázott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés