Képünk illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Idén augusztusban több mint kétszer annyi új autót írtak be forgalomba, mint tavaly ugyanebben az időszakban – jelentette be pénteken a Gépkocsigyártók és Forgalmazók Egyesülete (APIA).
2018. szeptember 07., 17:552018. szeptember 07., 17:55
Idén 28 546 új autót írtak be a forgalomba, ez 137,9 százaléka a tavaly augusztusinak, amikor 12 001 új autó került az utakra. Az év első nyolc hónapjában 103.824 gépkocsit írtak be forgalomba, ez 51,9 százalékos növekedést jelent 2017 ugyanezen időszakához képest – számol be az Agerpres.
Ez a jelenség más uniós tagországban is megfigyelhető, Spanyolországban 48 százalékkal, Hollandiában 42 százalékkal, Franciaországban 40 százalékkal, Németországban pedig 24 százalékkal írtak be több autót, mint tavaly.
„A beírt használt autók száma 7,5 százalékkal csökkent a tavalyhoz képest, de még így is háromszor annyi van belőlük, mint új autóból” – mutat rá az APIA.
Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tervezett találkozót illetően – az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt kedden újságírói kérdésre.
„Nincs terve” Donald Trump amerikai elnöknek arra, hogy a közeljövőben találkozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – adta hírül kedd este a BBC a Fehér Ház egyik tisztviselőjére hivatkozva.
Robbanás volt hétfőn a román Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban, később pedig Magyarországon a százhalombattai olajfinomítóban keletkezett tűz.
Egy hirtelen és heves tornádó söpört végig hétfőn több, Párizstól északra fekvő településen, és felborított három darut, amelyek egy fiatal munkás halálát okozták, négy embert pedig súlyosan megsebesítettek a hatóságok szerint.
Oroszország eddig nem kérte Romániától, hogy Vlagyimir Putyin budapesti csúcstalálkozóra utazásakor nyissa meg légterét az orosz elnök számára – jelentette ki hétfőn Brüsszelben a külügyminiszter.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.
A háború adja át a helyét a békének! – hangoztatta XIV. Leó pápa vasárnap a Szent Péter téren, ahol hét új szentet avatott, közöttük Venezuela, illetve Pápua Új-Guinea első szentjét.
Beperelte az Európai Bizottságot a román állami gázipari vállalat, a Romgaz – írta az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon beszélt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel az Oroszország és az Egyesült Államok közötti csúcstalálkozó előkészületeiről – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságírókkal pénteken Moszkvában.
Donald Trump szerint két héten belül létrejöhet a találkozója Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Budapesten. Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt csütörtökön.
szóljon hozzá!