Antidemokratikus tendenciák Kelet-Közép Európában

Magyarországot az utolsó helyen ugyan, de még a „megszilárdult demokráciákhoz” sorolta a Freedom House (FH) a tavalyi helyzetet értékelő, szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében, ugyanakkor a magyar és az ukrán példán keresztül érzékeltette azt, amit a Közép- és Kelet-Európában, valamint a volt Szovjetunióban érvényesülő antidemokratikus tendenciának nevez. Románia „félig konszolidált demokrácia”.

MTI

2012. június 06., 19:362012. június 06., 19:36

2012. június 07., 12:542012. június 07., 12:54

A washingtoni központú nemzetközi jogvédő szervezet Nations in Transit 2012 (Nemzetek átalakulóban, 2012) című értékelése a tavalyi évvel kapcsolatban összesen hét területen vizsgálta a demokrácia helyzetét a térség 29 országában, a legjobb teljesítményt 1, a legrosszabbat pedig 7 ponttal értékelve.

Magyarország a választási folyamat megítélésében 2,25, a civil társadaloméban pedig 2 pontot kapott. A FH szerint a magyar médiafüggetlenség 3,5, az országos szintű demokratikus kormányzás szintén 3,5, a helyi szintű demokratikus kormányzás 2,5, az igazságügyi keretrendszer és annak függetlensége 2,75, a korrupció állapota pedig 3,5 ponttal értékelhető. Magyarország összesített pontszáma 2,86.

Ezzel Magyarország a „megszilárdult demokráciák\" rangsorában (ebbe a kategóriába az 1 és a 2,99 közötti összesített pontszámot kapott országokat sorolták) az utolsó helyre került. Ebben a kategóriában Szlovénia (1,89 pont) áll az élen Észtország (1,93), Lettország (2,11), Lengyelország (2,14), Csehország (2,18), Litvánia (2,29) és Szlovákia (2,5) előtt. A sort Magyarország mögött Bulgária (3,14) és Románia (3,43) folytatja, de ez a két ország a FH szerint már a „félig konszolidált demokráciák\" osztályába tartozik. Magyarország közeledését ezen kategória felé, valamint az ország demokratikus pontszámának romlását a jelentésben két külön táblázat érzékelteti.

A jelentés a szövegében is külön kihangsúlyozta, hogy „Magyarország demokratikus pontszáma az elmúlt néhány év során folyamatosan hanyatlik, ami által közelebb került a félig konszolidált demokráciák kategóriájában található Romániához és Bulgáriához\".

„A 2011-es magyarországi események ismételten azt bizonyítják, hogy a demokratikus fejlődés pozitív pályáját még az EU-ban sem lehet biztosra venni\" – hangzott az FH-jelentés, aggasztónak nevezve azt a sokéves stagnálást és növekvő számú visszaesést, amely azokban az országokban következett be, amelyek „a feltételezések szerint átlépték a küszöböt és csatlakoztak a megalapozott demokráciákhoz\".

„Magyarország ma alaposan próbára teszi azt a felfogást, amely szerint az ilyen átalakulás visszafordíthatatlan\" – fogalmazott a jelentés.

„Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Viktor Janukovics ukrán elnök az úgynevezett reformok ürügyével szisztematikusan lebontja a kulcsfontosságú fékek és ellensúlyok rendszerét\" – vélekedett a jelentéssel kapcsolatban David J. Kramer, a FH elnöke a szervezet által kiadott közlemény szerint – „A jelek szerint \'putyinizálják\' az országukat, ami ironikus, mert a putyinizmus tavaly még Oroszországban is elvesztette a hitelét.\"

A FH megállapítása szerint Magyarország, amely valamikor az egyik legjobban teljesítő országa volt, a mutatói tekintetében immár második éve olyan romlást mutat, amely a legkirívóbb az új uniós tagállamok között. 2011-ben négy kategóriában mértek éles visszaesést Magyarország esetében, az FH fél-fél pontot rontott az ország osztályzatán a választási folyamat, az ország demokratikus kormányzása, valamint az igazságügyi keretrendszer és annak függetlensége megítélésében.

A FH szerint a magyarországi médiakörnyezet korlátozóbbá vált az új jogszabály következtében, amely jelentős hatalmat biztosít kormányzati kinevezetteknek a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása és az észlelt jogsértések büntetése ügyében. A jelentés szerint az új EU-országok közül különösen Magyarországon növekedett meg a médiára gyakorolt politikai és gazdasági nyomás.

A FH arra a megállapításra jutott, hogy Magyarországon – Bulgária, Csehország, Litvánia, Románia és Szlovákia mellett – az elmúlt öt évben hanyatlás volt tapasztalható a médiafüggetlenség kérdésében.

Magyarország egyike annak a nyolc országnak – Albánia, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Bulgária, Kazahsztán, Oroszország és Ukrajna mellett – ahol a FH a bírói függetlenség hanyatlását állapította meg, úgy értékelve, hogy „az igazságügyi igazgatás jelentős átalakítása megnyitotta az utat a bíróságok közvetlenebb politikai manipulálása előtt.\" A szervezet szerint az Orbán-kormány „folytatta hatalmának megszilárdítását a névlegesen független felügyeleti és igazságügyi szervek fölött\" és „széles körű támadást intézett az intézményi elszámoltathatóság és az átláthatóság ellen\".

„Orbán Viktor miniszterelnök pártja, a Fidesz arra használta fel parlamenti szupertöbbségét, hogy az év folyamán keresztülerőltessen egy új alkotmányt és módosításokat hajtson végre az igazságszolgáltatásban, tovább gyengítve a fékek és ellensúlyok rendszerét az országban. Ráadásul, az új választási törvény a kormánypártnak kedvező módon átrajzolta a parlamenti választási körzeteket és olyan korlátozásokat vezettek be, amelyek meggyengítik az ellenfelet, gyakorlatilag annak bebiztosítására, hogy a Fidesz megtartsa hatalmát\" – hangzott a FH értékelése.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés