
Az európai integráció és az egységes piac egyik sarokkövének nevezi szerdán hajnalban kiadott nyilatkozatában a személyek szabad mozgáshoz fűződő alapjogát Andor László (fotó) foglalkoztatáspolitikáért felelős uniós biztos, üdvözölve, hogy éjféltől a román és a bolgár munkavállalók is minden korlátozás nélkül vállalhatnak munkát az Európai Unió összes tagállamában.
2014. január 01., 10:372014. január 01., 10:37
A két ország 2007. január 1-jén lépett be az EU-ba, a korábban csatlakozott országok pedig legfeljebb hét évig korlátozhatták a román és bolgár állampolgárok szabad munkavállalását. Erre a továbbiakban csak szélsőséges esetben lesz lehetőség. Andor közleményében ugyanakkor rámutat, hogy a románok és bolgárok eddig is szabadon utazhattak és telepedhettek le más országokban, így már mintegy 3 millióan élnek más tagállamokban, s nem tartja valószínűnek, hogy a korlátozások feloldása után jelentősen növekedne a kivándorlás. Andor emlékeztet: 19 ország már korábban feloldotta a korlátozásokat.
„A szabad mozgáshoz való jog az, amit az emberek leginkább azonosítanak az uniós állampolgársággal” – írja közleményében a magyar biztos.
Andor rámutat, hogy ez alkalommal a korlátozások olyan időszakban érnek véget, amikor sok országban kiigazítások zajlanak, és magas a munkanélküliség.
„A nehéz időkben az EU polgárai gyakran könnyű célpontot jelentenek. Néha úgy állítják be őket, mintha elvennék a munkát a helyiektől, máskor éppen ellenkezőleg, olyan képet festenek róluk, mintha nem dolgoznának, és visszaélnének a szociális juttatásokkal” – húzza alá a foglalkoztatáspolitikai biztos.
Ezzel szemben a biztos szerint az uniós munkavállalók hasznot hoznak azoknak az országoknak, ahol dolgoznak, jellemzően olyan állásokat töltenek be, ahol munkaerőhiány van, vagyis nem a helyiek elől veszik el a megélhetést, valamint általában fiatalabbak a fogadó ország lakosságánál, nagyobb az esélyük az elhelyezkedésre, és általában nettó befizetők az adott országban, vagyis többet fizetnek be az államkasszába, mint amennyit kivesznek belőle.
Mindazonáltal a bizottság elismeri, hogy helyi szinten, egy-egy térségben vagy városban adódhatnak problémák, ha hirtelen sok ember áramlik oda – húzza alá közleményében a biztos, mindazonáltal arra az álláspontra helyezkedik, hogy ennek megoldása nem lehet az, hogy a bevándorló munkavállalók útjába akadályokat gördítenek. A biztos rámutat, hogy erre a célra az európai Szociális Alap forrásai is felhasználhatók. Arra is kitér, hogy az uniós szabályok előmozdítják a személyek szabad mozgását, egyúttal megakadályozzák, hogy kizsákmányolják őket, vagy, hogy visszaéljenek választott hazájuk szociális ellátó rendszereivel.
Andor László szerint kulcsfontosságú, hogy a tagállamok betartassák saját törvényeiket, szavatolják, hogy senkit sem foglalkoztatnak a minimálbérnél kevesebbért, és az uniós munkavállalókat legálisan alkalmazzák.
„Szilárd meggyőződésem, hogy az európai munkaerő szabad mozgásának korlátozása nem ad választ a magas munkanélküliségre, és nem jelent megoldást a válságra” – szögezi le a foglalkoztatáspolitikáért felelős politikus.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!