Indokolatlannak tartja a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium restitúciója ügyében érintett személyek elleni bűnvádi eljárást az Amerikai Magyar Szövetség (AMSZ), amely Washingtonban az ottani román nagykövethez címzett levelében adott hangot aggodalmának a történtek miatt.
2012. augusztus 22., 18:312012. augusztus 22., 18:31
2012. augusztus 22., 18:592012. augusztus 22., 18:59
Az angol nyelvű levélben a szövetség megerősítette egy korábbi állásfoglalását, amelyben alaptalannak minősítette a kollégiumot az Erdélyi Református Egyházkerületnek visszaszolgáltató bizottság tagjai – Markó Attila volt államtitkár, valamint Silviu Vlim és Marosán Tamás – elleni eljárást. Az AMSZ szerint ennek az a célja, hogy tovább akadályozza és visszafordítsa az egyházi ingatlanok törvényes visszaszolgáltatásának folyamatát. A szövetség a levélben kifejezi reményét, hogy a román igazságügyi szervek igazságosan és alaposan felülvizsgálják majd az ügyben hozott döntést, amelyben a törvényszék a bizottság tagjait három-három évi szabadságvesztésre ítélte, a református egyházat 1,13 millió lejes pénzbüntetés kifizetésére kötelezte.
Az amerikai magyarokat tömörítő egyik szövetség megállapítja, hogy Romániában huszonkét évvel a kommunizmus bukása után a magyar közösségi (így az egyházi) tulajdon visszaszolgáltatása csak lassan halad. A szövetség emlékeztetett rá: a törvénytelenül lefoglalt ingatlanok egyre lassuló visszaszolgáltatása 2005-ben arra indította Tom Lantost, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának néhai elnökét, hogy amerikai kongresszusi állásfoglalás elfogadását kezdeményezze. Az a határozat sürgette Romániát, hogy biztosítsa a gyors, méltányos restitúciót az összes vallási közösség számára. Az AMSZ mostani levelében tisztességes és gyors restitúciót szorgalmaz, kifejezve reményét, hogy Románia betartja az erre vonatkozó törvényeket és nyugati normákat, s hogy az alpereseknek a bírósági eljárások előírásainak tiszteletben tartásával szolgáltatnak igazságot.
Ezzel egy időben szerdán Kelemen Hunor RMDSZ-elnök felhívásban buzdított „minden jó szándékú és az igazság mellett elkötelezett magyar embert” arra, hogy vegyen részt a Sepsiszentgyörgy főterén szeptember 1-jén tartandó tiltakozó nagygyűlésen.
Az Igazság napja elnevezésű tömegmegmozduláson az erdélyi magyar egyházak és az erdélyi magyar politikai szervezetek közösen tiltakoznak az ellen, hogy a buzăui törvényszék érvénytelenítette a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását az Erdélyi Református Egyházkerületnek, és a restitúciós bizottság három tagját három-három évi börtönbüntetésre ítélte. Az RMDSZ elnöke rámutatott: „a bírósági döntés alapján Nagyváradtól Nagyenyedig, Szatmárnémetitől Kézdivásárhelyig és Marosvásárhelytől Aradig bármikor elvehetik azokat a történelmi múlttal rendelkező iskoláinkat, amelyeket az elmúlt 22 évben sikerült visszaszereznünk”. Kelemen Hunor úgy véli, a visszaszolgáltatás miatt elítélt Markó Attila és Marosán Tamás esetéből kiindulva “valamennyi becsületes erdélyi magyar ember, aki a közösségért dolgozik, számíthat arra, hogy az ő sorsukra jut\". „Ne engedjük, hogy ez megtörténjen!” – fogalmazott Kelemen, megállapítva, hogy amikor közösségi jogokról volt szó, az erdélyi magyarok korábban is összezárták soraikat, és egységesen cselekedtek.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!