Amerikai elnökválasztás: zajlik a nagy megmérettetés

Az Egyesült Államok keleti parti államaiban kedd reggel, helyi idő szerint reggel hatkor – közép-európai idő szerint délben – megkezdődött az amerikai elnök- és szövetségi kongresszusi választás.

2012. november 06., 18:212012. november 06., 18:21

2012. november 06., 19:002012. november 06., 19:00

A választók arról döntenek, hogy bizalmat szavazzanak-e további négy évre az Egyesült Államok hivatalban lévő elnökének és alelnökének, Barack Obamának és Joe Bidennek, avagy helyettük a republikánus párti Mitt Romneyt és Paul Ryant bízzák meg az ország kormányzásával. Emellett teljes egészében újraválasztják a szövetségi képviselőház 435 szavazati joggal rendelkező és 6 azzal nem felruházott tagját, valamint a 100, hat évre megválasztott szenátor közül 33-at.

A mostani tulajdonképpen a választási folyamat lezárása, eddig ugyanis már több mint harmincegymillió amerikai állampolgár élt a távolléti vagy a korai szavazás lehetőségével. Maga Barack Obama elnök október 25-én Chicagóban adta le szavazatát, arra buzdítva honfitársait, hogy minél többen éljenek a korai szavazás lehetőségével. A first lady, Michelle Obama is példát akart mutatni: ő levélben küldte el szavazatát. Az elnökválasztási harc állása a választás előestéjén rendkívül kiélezettnek tűnt, több szakértő szerint nem jósolható meg előre nagy biztonsággal a kimenetele. A jelentősebb független közvélemény-kutatási intézetek adatai szerint Obama és Romney támogatottságában országos szinten holtverseny alakult ki, vagy igen szoros, a statisztikai hibahatáron belül volt az állás. A választást eldöntő „billegő”, más néven „csatatérállamokban” – ezek számát a különböző elemzések 8 és 12 közöttire teszik – a hétfőn közölt adatok szerint Obama minimális, de döntőnek nem nevezhető előnyre tett szert. A szövetségi kongresszus két házával kapcsolatban a legtöbb felmérés a status quo fennmaradását vetíti előre, vagyis azt, hogy a képviselőházban megmarad a republikánus, a szenátusban pedig a demokrata párti többség.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés