Albrecht Dezső, az építő Erdély hitvallója

A Bánffyhunyadon, 1908. február 26-án született Albrecht Dezső életét, sorsát és hagyatékát felidézni csak nagy hiányosságokkal lehet, hiszen sem életében, sem halála után nem jelent meg egyetlen könyve sem. Csupán folyóiratok (a Hitel mindenekelőtt, de a Nyugaton megjelent, 1945 utáni folyóiratok is), heti- és napilapok, s a Szabad Európa Rádió hangszalagtára őrzi („Bónis”) gondolatainak és íráskészségének termékeit, a magyar Országgyűlés jegyzőkönyveiben olvashatók parlamenti beszédei.

És nyilván emlékeznek rá a még életben lévő magyar Szabad Európa Rádió Bizottság-ösztöndíjasok, akik neki is köszönhetik sorsuknak azt a szerencséjét, hogy emigrációs körülmények között is tanulhattak, s értelmiségi pályára léphettek a szabadnak megmaradt nyugati világban. Nagy hiányosságot jelent viszont, hogy halála után Budapestre irányított párizsi hagyatékát még mindig nem találhatni a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Emlékiratot pedig, ha írt – márpedig a párizsi Nagy Pál és Papp Tibor szerint írt! –, ma még töredékében sem találhatni, olvashatni.

Albrecht Dezső már a két világháború között megfogalmazta a ma is érvényes történelmi-politikai tapasztalatot és figyelmeztetést: „Kisebbségi társadalom még a legszélsőbb individualizmus idején sem engedheti meg tagjainak sem az önző különállást, sem a külön csoportokra tagolódást!” S ez akár történelmi korparancsnak és politikai hitvallásnak is beillett volna.

Hiába. Az erdélyi magyarság 1990 után hadrendbe állt, politikai közképviselete sem fogadta meg, s több mint húsz év alatt mintegy félmillióval apadt lélekszáma!

Kónya-Hamar Sándor

A teljes írás az Erdélyi Napló február 27-én megjelent 8. lapszámában olvasható.