
Fotó: Veres Nándor
A sütőipari termékek után várhatóan a hústermékek áfáját is kilenc százalékra csökkenti a kormány – jelentette be Achim Irimescu, az agrártárca államtitkára.
2013. október 10., 20:092013. október 10., 20:09
Hangsúlyozta, amennyiben az áfa-csökkentés hatékonynak bizonyul a sütőiparban, a húsipari termékek hozzáadott értékadóját is csökkenteni fogják. Achim Irimescu azzal érvelt, hogy a mezőgazdasági minisztérium tudomása szerint a jelenlegi 24 százalékos áfa miatt egyre nagyobb mértékű az adócsalás az ágazatban. Az államtitkár rámutatott, az elmúlt két évben például 71 ezer tonna sertéshús után nem fizettek adót, és csak 2011-ben legalább 230 millió euró vesztesége volt az államnak a húsipari adócsalás miatt. Múlt héten a romániai befektetők tanácsa arra kérte a kormányt, az adócsalás visszaszorításáért minden ágazatban csökkentse 19 százalékra az áfát.
Az elmúlt hónapokban egyébként az ágazat képviselői többször is felhívták a figyelmet arra, hogy a romániai húsipar egyre versenyképtelenebb az importáru dömpingje és a feketepiac terjeszkedése miatt. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a gyengülő vásárlóerő miatt jelentősen csökkent a húsipari termékek fogyasztása, illetve a kereslet az olcsóbb készítmények irányába tolódott el.
Olimpiu Soneriu, az ország egyik legnagyobb húsipari vállalata, a CarmOlimp igazgatója elmondta, komoly hátrány a hazai termelőknek, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás után a külföldi áru mind a belföldi piacon, mind az exporttörekvésekben háttérbe szorította a román készítményeket. Elmondta továbbá, a legtöbb húsipari vállalat nincs abban a helyzetben, hogy változtasson a versenyképességet akadályozó feltételeken. „Attól tartok, hogy a többi probléma miatt, állami támogatás és pályázati lehetőségek hiányában nagyon sok cég fog kivonulni a román piacról. 2012 is rendkívül nehéz év volt, idén azonban még keservesebbek a kilátások” – tette hozzá. Románia eddig a hús és húskészítmények 65 százalékát importálta külföldről.
Egyébként jelentős előrelépést jelentett a román húsiparnak, hogy tavaly január elsejétől megszűnt a román sertéshús eu-s embargója, így csaknem 50 termelési egységnek és egy vágóhídnak engedélyezték 2012-től több mint 20 ezer tonna sertéshús exportálását.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!