Áder János: hazaszeretet nélkül nem lenne hazánk

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Az „életörömmel megélt hazaszeretet” fontosságát hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök újévi beszédében, és egyúttal arra is emlékeztetett, hogy 2014-ben már a hetedik szabad választáson íródhat tovább Magyarország szabadságának legújabb kori története.

MTI

2014. január 01., 09:562014. január 01., 09:56

Az államfő újévi köszöntőjében azt mondta, az új év a magyarok életének egy újabb hófehér, még tiszta lapjaként áll, amelyet „idén is teleírunk saját szavainkkal, saját történeteinkkel”. Huszonöt évvel ezelőtt a szabadság volt az első szó, amely erre a lapra került, annak ellenére, hogy még idegen katonák állomásoztak az országban és nem voltak szabad választások – emlékeztetett.

„Mi, magyarok mégis úgy döntöttünk, szabadon akarunk élni, szabadon akarunk lélegezni, szabadon akarunk dönteni arról, miként rendezzük közös dolgainkat” – hangsúlyozta.

A köztársasági elnök szerint huszonöt évvel ezelőtt „ki tettel, ki gondolattal, ki félelem nélkül kimondott szavakkal, ki pedig a szívében táplált reménnyel vált részévé a sok évtizedes diktatúrát lebontó változásnak”.

„Történelmünk 2014-es esztendejének lapjára egy szót most én is szeretnék felírni, egyetlen szót: a hazaszeretet szavát” – mondta az államfő, hozzátéve, a „nagy szavak pátosza helyett az életörömmel megélt hazaszeretetre” gondol.

Kiemelte, ez egyszerű kimondása annak, hogy szülőföldünk éppúgy a sajátunk, mint „szüleink vére az ereinkben”. A hazaszeretet egyszerre jelenti egymás tiszteletét és önmagunk elfogadását, továbbá mindannak megbecsülését, amit „eleink ránk hagytak, amit közösen őriztünk meg, és amit az utánunk jövőknek szeretnénk továbbadni” – fejtette ki, aláhúzva: a hazaszeretet azt is jelenti számára, hogy a mai magyaroknak van mire büszkének lenniük. „Van mire vigyáznunk, van mit gyermekeinknek továbbadnunk, van hazánk, van múltunk és van jövendőnk, van miért őrizni szívünkben a reményt” – sorolta.

Az államfő hangsúlyozta, „hazaszeretet nélkül nem volna hazánk”. Ahogy a Himnusz, a magyarok közös története, szabadsága és függetlensége se lenne – tette hozzá. Hazaszeretet nélkül „kultúránk, tudományunk, megannyi világraszóló teljesítményünk” sem létezne, „nem volna nyelv, amelyen magyarul vallhatnánk szerelmet, és amelyen magyarul szólíthatnánk édesanyánkat” – mondta.

Áder János beszédében külön köszöntötte az édesanyákat és a 2013-ban születetteket, valamint a 2014-ben születőket. „Örömtelien sokan vannak velünk, akik egy új gyermek, egy új testvér, egy új unoka, egy új családtag érkezésének örömével vagy reményével vágnak neki az előttünk álló esztendőnek” – fogalmazott.

Az államfő kiemelte, hogy ahogy egyik év a másikba fordul, „úgy adjuk át az élet fonalát nemzedékről nemzedékre”. Saját és közös életünkét, melyet mindennél erősebb szálakból, szerelemből, szeretetből, gondoskodásból és felelősségből fonunk össze – mondta. Ebből áll közös történelmünk, „millió és millió élet szőtteséből”. Ez a szőttes ezer és ezer szállal köt össze bennünket egymással, az időben előttünk járókkal és az utánunk születőkkel – hangsúlyozta a köztársasági elnök.

Az újévi köszöntőt – már második alkalommal – a siket és nagyothalló nézőknek az államfő mellett álló Weisz Fanni fordította jelnyelvre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Hirdetés
2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
Hirdetés