A vonatok nyomon követését biztosító internetes rendszert vezetett be a román állami vasúttársaság (CFR), amelynek járatai évek óta jelentős késésekkel közlekednek a vasútpályák megfelelő karbantartásának hiánya miatt.
2016. január 05., 22:092016. január 05., 22:09
2016. január 05., 22:092016. január 05., 22:09
Az állami szolgáltató most lehetővé tette az utasoknak, hogy interneten is tájékozódhassanak a járatokról, és idejében megtudhassák, ha azok késéssel közlekednek-e – írta a Hotnews.ro hírportál.
A CFR az utasok dolgának megkönnyítése érdekében a saját honlapján olyan internetes alkalmazást vezetett be, amely lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy valós időben lekérjék egy járat tartózkodási helyét. A felületen megjelenik, hogy egy járat legutóbb melyik állomást hagyta el, hánykor várható a következő állomásra érkezése, és hány perc késése van a menetrendhez képest.
A tavalyi év végén a román határrendőrség is beüzemeltetett egy olyan információs rendszert, amely a határrendőrség honlapján keresztül lehetővé teszi az utazóknak, ellenőrizzék, mekkora a várakozási idő a romániai határátkelőkön. A rendszert azért vezették be, hogy a járművezetők idejében tájékozódhassanak az esetleges torlódásokról, és elkerüljék azokat.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!