A szenátus elutasította a székelyföldi területi autonómiáról szóló törvénytervezetet

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A szenátus kedden többségi szavazattal elutasította a székelyföldi területi autonómiáról szóló törvénytervezetet, amelyet még 2005-ben terjesztett a törvényhozás elé az RMDSZ két politikusa, Sógor Csaba szenátor és Garda Dezső parlamenti képviselő.

2012. szeptember 25., 17:192012. szeptember 25., 17:19

A Székelyföld autonómia statútuma című jogszabálytervezetet 2005. október 12-én a képviselőházban 188–16 arányban leszavazták, ezután került a szenátusba. Itt három szakbizottsága 2009-ben véleményezte és jelentéseiben a tervezet elutasítását javasolta a plénumnak. 2009 decembere óta a törvénytervezet több mint tíz alkalommal szerepelt a szenátus plénumának napirendjén, mindig az utolsó helyen, ezért sosem került sor a megvitatására.

A sarkalatos törvénytervezet megkapta az RMDSZ jelen lévő öt szenátorának szavazatát, ketten tartózkodtak, 54-en pedig ellene voksoltak – közölte Fekete-Szabó András, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.

A politikus hozzátette: a Székelyföld autonómiájáról nem volt érdemi vita a szenátusban, hanem - a kormány és a szakbizottságok elutasító álláspontjának ismertetése után - a szavazásra bocsátott tervezetet ügydöntő házként a szenátus plénuma elutasította. Arra a kérdésre, hogy az RMDSZ szenátorai felszólaltak-e a tervezet vitájánál, a frakcióvezető azt mondta: nem volt értelme. Fekete-Szabó hozzáette, hogy 2005-ben sem az RMDSZ-frakció terjesztette be a tervezetet, hanem az Sógor és Garda egyéni törvénykezdeményezése volt.

„Mielőtt az ember ilyet egyáltalán megfogalmazna és benyújtana, ahhoz kell egy politikai akarat: itt sarkalatos törvényről van szó, ezt az RMDSZ egymaga nem tudja átvinni, ehhez koalíció, partneri viszony kell a többséggel, és persze olyan tervezetet kell benyújtani, ami elfogadható. Látjuk, a kisebbségi törvény is vajúdik, csak kilúgozott formában lenne hajlandó a többség elfogadni, annak pedig nincs értelme. Ugyanez érvényes az ilyen autonómiatörvényekre is” – magyarázta az RMDSZ frakcióvezetője.

A „Székelyföld autonómia statútuma” című tervezet szerint a történelmi Székelyföld területi autonómiával rendelkező, az állam szuverenitását elismerő régióvá válna, amelyet egy közvetlenül választott önkormányzati tanács igazgatna. Az autonóm területen belül – közigazgatási ranggal – újraalakulnának a székely „székek” és hivatalos rangot kapna a magyar nyelv is.

A tervezetet érdemben is elemző szenátusi szakbizottságok közös jelentésükben leszögezik: a törvénytervezet tárgya (a területi autonómia) nem az európai, hanem a nemzeti jog hatálya alá esik, bár szerintük „a nemzetközi szervezetek sem szorgalmaznak államon belüli aszimmetrikus, egyedi struktúrákat, amelyek kizárólag etnikai alapon szerveződnek”. A jelentés a nemzetközi jogi keretre hivatkozik, megállapítja, hogy a Románia által ratifikált Kisebbségvédelmi Keretegyezmény nem biztosít kollektív jogokat a kisebbségeknek, ugyanakkor úgy ítéli meg, hogy Székelyföld területi autonómiája hátrányos megkülönböztetést vezet be a többségi állampolgárokkal szemben. A szakbizottságok szerint a magyar nyelv regionális hivatalossá tétele sértené a román alkotmányt, ezért jelentésükben a törvénytervezet elutasítását javasolták.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 11., kedd

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték

Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval

Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval
2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
Hirdetés
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
Hirdetés
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

2025. október 28., kedd

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek

Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek
2025. október 28., kedd

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van

Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van
Hirdetés