A román parlament pénteken megválasztotta a közszolgálati televízió (TVR) ideiglenes elnök-vezérigazgatói tisztségébe a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által jelölt Stelian Tănase politológus-publicistát (képünkön).
2013. december 20., 15:282013. december 20., 15:28
2013. december 20., 15:352013. december 20., 15:35
A román koalíciós pártok között feszültséget okozott, hogy kedden a szociáldemokrata képviselők távolmaradása miatt nem kapta meg a kinevezéséhez szükséges minősített többséget a bukaresti parlamentben Rareş Bogdan televíziós újságíró, a PNL korábbi jelöltje.
Miután a szociáldemokraták által kifogásolt Bogdan visszalépett, és a liberálisok Tănaset jelölték, a szociáldemokraták is mozgósították képviselőiket a pénteki szavazáshoz, hogy a koalíció működőképességét bizonyítsák. Tănase a szükséges 291 helyett 405 támogató voksot kapott. A szavazáson a jobbközép ellenzéki Demokrata Liberális Párt nem vett részt.
A TVR korábbi elnök-vezérigazgatója, Claudiu Saftoiu múlt kedden mondott le, a televízió igazgatótanácsát pedig a parlament leváltotta. Ilyen körülmények között Stelian Tanase egyelőre ideiglenes megbízatással, fél éves mandátummal került a TVR élére: addig a bukaresti parlamentnek meg kell választania a TVR új igazgatótanácsát és ez a testület jelöli majd ki saját soraiból a közszolgálati televízió új elnök-vezérigazgatóját.
Tavaly nyár óta a súlyos anyagi gondokkal küzdő TVR-ben 30 százalékos leépítést hajtottak végre: 980 embert bocsátottak el a köztévétől, amelynek így 2340 alkalmazottja maradt.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvényhozói támogatták a jelöltet. Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a parlamenti szavazás előtt úgy nyilatkozott, hogy Tănase elfogadható jelölt. Hozzátette: a sajtóban megjelent híresztelések ellenére, az RMDSZ sem a Szociáldemokrata Párttal (PSD), sem a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) nem tárgyalt az aktuális parlamenti többség összetételének megváltoztatásáról. A koalíciós feszültségek közepette az egyik román hírportál a héten azt írta: a szociáldemokraták megkeresték az RMDSZ-t, hogy felmérjék egy új – a liberálisok nélküli – kormánytöbbség kialakításának lehetőségét, de ezt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az MTI-nek cáfolta.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
szóljon hozzá!