A Romániában élő romák 25 százaléka írástudatlan – derült ki a Soros Alapítvány felméréséből, amelyet szerdán tettek közzé Bukarestben.
2012. július 11., 19:372012. július 11., 19:37
2012. július 11., 19:532012. július 11., 19:53
A felmérés adatait a Romániai, bulgáriai, olaszországi és spanyolországi romák a társadalmi beilleszkedés és a migráció között című tanulmányban jelentették meg. Az iskolaelhagyásnak tulajdonított írástudatlanság terén Romániában a legrosszabb a helyzet, hiszen Olaszországban a romák 16, Bulgáriában 12, Spanyolországban 9 százaléka analfabéta. Ami a migrációt illeti, az Olaszországba vándorolt bulgáriai romák 86, illetve a romániai romák 68 százaléka nyilatkozott úgy: azért hagyta el szülőföldjét, hogy munkát keressen. A Spanyolországba vándorolt romák körében is több mint 50 százalékot tesz ki azok aránya, akik munkahely reményében érkeztek, és ebben az igyekezetükben többségük támogatást is kapott a spanyol munkaügyi hatóságoktól. A migrációs célországok tekintetében a romániai romák legszívesebben Spanyolországba utaznak (35 százalék), Spanyolországot Franciaország követi (21 százalék). A bulgáriai romák szívesebben próbálnak szerencsét Görögországban és Németországban (22-22 százalék). A romák körében a vizsgált országok közül Spanyolországban a legalacsonyabb a munkanélküliség (36 százalék), majd Olaszország (37 százalék), Románia (49 százalék) és Bulgária (59 százalék) következik. A Spanyolországba vándorolt romániai romák gyermekeinek több 93 százaléka iskolai oktatásban részesül, Olaszországban ez az arány 87 százalék. A tanulmány szerzői ezt pozitív jelenségnek tartják a romák társadalmi integrációja szempontjából, ahhoz képest, hogy az Olaszországba vándorolt romániai romák 60 százaléka az elemi iskolát sem végezte el.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!