
A Daciát gyártó francia Renault közölte, hogy nem távozik Romániából, de az újabb beruházásokat az infrastruktúra-fejlesztéstől teszi függővé – adta hírül szerdán a Mediafax hírügynökség.
2014. február 12., 16:192014. február 12., 16:19
A Renault Románia közlése szerint nem áll szándékában elhagyni Romániát, hiszen fontos ország, ahol több mint 2 milliárd eurót fektettek be műszaki fejlesztésbe, a termékskála bővítésébe és a teljes termelési lánc létrehozásába.
A hírügynökség azt követően kérdezte meg a gyártót, hogy Traian Băsescu román államfő kijelentette: a Renault Marokkóba telepíti pitesti összeszerelő üzemét, mert a kormány túl lassan építi az autópályákat. Főleg a Déli-Kárpátokat átszelő, Pitești és az erdélyi Nagyszeben közötti szakasz késleltetését rótta fel a kabinetnek, ami a Dacia Nyugat felé irányuló exportját lassítja, és emiatt csökken a vállalat versenyképessége. Románia számos beruházást elveszít, ha nem fejezi be a IV. európai közlekedési folyosó nyomvonalán haladó dél-erdélyi autópálya építését – figyelmeztetett Basescu.
A francia gyártó romániai leányvállalata közleményében emlékeztet, hogy naponta 350 teherautó szállítja Piteștiből Románia nyugati határa felé a Daciákat. „Az infrastruktúra korszerűsítése, ami csökkenti a szállításban tapasztalt késéseket, meghatározó szempont lesz számunkra a további fejlesztési terveinket illetően” – olvasható a Renault Románia közleményében.
A francia gyártó 1999 szeptemberében ötvenmillió dollárért vette meg a román államtól a pitești autógyár részvényeinek 80,1 százalékát. A csőd szélén álló Daciát megmentette a stratégiai befektető, és nyereségessé is tette. A Dacia 3 százalékkal járul hozzá Románia bruttó össztermékéhez, a román exportnak pedig a 10 százalékát teszik ki a francia gyártó járművei.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!