
Szeptember 18-án kezdődik országszerte az elektronikus egészségügyi kártyák kiosztása, az állami egészségbiztosítással rendelkezőknek a posta kézbesíti majd a dokumentumot. Az erre vonatkozó megállapodást pénteken írták alá az érintettek Victor Ponta miniszterelnök jelenlétében.
2014. szeptember 07., 18:202014. szeptember 07., 18:20
2014. szeptember 07., 18:202014. szeptember 07., 18:20
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) és a Román Posta között megkötött 8,5 millió eurós szerződés négy évre szól, de a 13,6 millió egészségügyi kártya több mint 90 százalékát a tervek szerint már október végéig eljuttatják a címzetteknek.
Victor Ponta rámutatott, az új rendszer visszaszorítja a korrupciót, hiszen nem lehet majd fiktív egészségügyi szolgáltatásokat elszámolni az állami egészségbiztosítónál. Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter arról számolt be, hogy az eddig elkészült 9,5 millió kártya kinyomtatása 28 millió euróba került.
Az egészségügyi kártya a bankkártyával megegyező méretű és külalakú, mikrocsipet tartalmazó dokumentum, amely digitális formában tartalmazza a biztosított személy azonosító adatait, és – bizonyos feltételek mellett – lehetővé teszi a hozzáférést az illető kórlapjához, a számára korábban felírt gyógyszereinek listájához az őt kezelő orvosok számára.
A Cseke Attila korábbi egészségügyi miniszter által 2011-ben kezdeményezett rendszer működőképessé tételét azonban hátráltathatja, hogy a háziorvosok még nem szerezték be a szükséges kártyaolvasókat. A bukaresti illetékesek szerint azonban néhány hónapon belül a biztosítottak egészségügyi kártyáik segítségével vehetik majd igénybe az ingyenes háziorvosi vagy kórházi szolgáltatásokat.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!