A mi székelyeink és a laptop

A szakmai megmérettetésen részt vett 22 romániai televízióállomás, 10 produkciós iroda, 210 műsor
és 350 televíziós műsorvezető, szerkesztő, akiket számos kategóriában díjaztak. Többnyire magas színvonalú kulturális műsorokat részesítettek elismerésben, de némelyik kereskedelmi csatorna produkciója – az Audiovizuális Tanács (CNA) előírásai alapján – nem kitüntetett, inkább büntethető lehetne magyarellenes uszításért.

Ezekhez képest A mi székelyeink című produkció üde színfoltja volt a gálának. Gabriel Geamănu rendező a díjátadón magyarul is – csókolommal – köszönt, majd feltett egy találós kérdést a közönségnek: Tudják-e, mi a különbség egy új laptop és a Székelyföld között? Az, hogy a laptopnak már van hatórányi autonómiája.

A mi székelyeink című film arra a kérdésre kereste a választ, hogy valóban időzített bombának tekinthető-e a Székelyföld-kérdés. Bemutatja a 15 éves kovásznai Sabinát, aki a román hazafiság szimbólumává vált, amikor március 15-én román nemzeti színű hajpántot viselt a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor középiskolában. Láthatjuk Csibi Barnát, amint Avram Iancu bábuját akasztja, aztán Borboly Csabát, aki szerint románok állhatnak a provokátor Csibi mögött. Megvillantja a Székelyek története című alternatív tankönyvet, és egyik szerzőjét, dr. Hermann Gusztáv Mihályt, aki éppen magyarázkodásra kényszerül, amiért e könyvben szolgaként (slugi) említik a székelyföldi románokat. A filmben Ioan Selejan ortodox püspök szerint a Hargita és Kovászna megyében élő románokat elhagyta Bukarest. Szerinte a magyar többségű megyékben a román állam ereje nem érvényesül úgy, ahogyan az ország más megyéiben.

A filmben Kolumbán Gábor egyetemi tanárnak, énlaki bivalyos gazdának szánnak a legnagyobb teret, akinek szavait némelykor kontextusukból kiragadva, a drámai hatás fokozása érdekében manipulatív céllal vágják össze. Kolumbán a 2013-as márciusi autonómiatüntetésre utalva kijelenti: ha a régiósítás során elszakítanák a székely megyéket egymástól, akkor ezt a székelyek nem hagynák annyiban, olyan fokú tiltakozásba kezdenének, amihez képest gyerekjátéknak minősülne a márciusban történt marosvásárhelyi megmozdulás – ekkor az 1990-es fekete márciusi román-magyar véres összecsapást láthatjuk, a legdurvább jelenetekkel –, így a riportalany szavai lázító fenyegetésként hatnak. Nyilvánvalóan a rendező a román nemzeti érzéseknek, elvárásoknak is meg akart felelni, de azért látható egy-két gesztus a székelyek felé is. Elhangzik, hogy Székelyföldön szervezett, iparosításnak álcázott román betelepítés történt a Ceaușescu-érában, hogy az 1990-es marosvásárhelyi események eszkalálódása a Securitate érdeke volt mindazért, hogy tagjait egy új struktúrába átmenthesse.

A film képi és dramaturgiai szempontból megkapó. A rendező elmondta: ez az első alkalom, hogy egy ötvenperces dokumentumfilmben fel meri vállalni román újságíró ezt a témát. Gabriel Geamănu szerint semmivel nem vagyunk rosszabbak másoknál, talán zárkózottabbak egy kicsit, de meg akarjuk ismertetni magunkat a világgal, és valljuk: székellyé lenni nem lehet, székelynek születni kell.