A megyehatárok maradnak, az intézményekhez nyúlnak hozzá

Mivel az RMDSZ a hétfői koalíciós ülésen minden óriásmegyés PD-L-s javaslatot visszautasított, a regionalizációs vitát őszre halasztották. Az államfő szerint azonban nem mondtak le a közigazgatási reformról.

Szőcs Lóránt

2011. június 27., 19:092011. június 27., 19:09

2011. július 08., 13:412011. július 08., 13:41

A kormányban a legtöbb szavazattal bíró párt azonban nem mondott le teljesen a közigazgatási reformról. Az ülés után nyilatkozó Roberta Anastase, a PD-L első alelnöke kihangsúlyozta, igaz, hogy a koalíció képviselőinek egy bizottsága őszig elemzi a regionalizáció kérdését, de párhuzamosan ezzel decentralizációt hajtanak végre. Anastase kiemelte, az RMDSZ is beleegyezett ezekbe a javaslatokba, vagyis egy bizottság létrehozásába, továbbá abba is, hogy a dekoncentrált intézmények és állami ügynökségek átszervezése szükségszerű.

Erre utalt később a parlamentben felszólaló Traian Băsescu is. Az államfő, habár előzőleg kijelentette, hogy kizárólag az alkotmány megváltoztatására vonatkozó javaslatai kapcsán jött a plénum elé, mégis bőven kitért a közigazgatási reform szükségességére. „Nem mondtunk le a közigazgatási reformról, még akkor sem, ha úgy tűnik, hogy ennek a végrehajtásához jelenleg nincs megfelelő politikai konszenzus. Sokan kihasználják, hogy egy népszerűtlen intézkedésről van szó. Egyszerűen kezelik a kérdést: »Azt akarod, hogy megszűnjön a megyéd? Azt akarod, hogy az utcára kerülj?« Most ne vegyük figyelembe a konkrét megyehatárokat, hanem célozzuk meg a megyei tanácsokat. Ki kell iktassuk a politikát a közigazgatásból, úgy értem, hogy a kormányzati ügynökségek átszervezése egyenesen szükségszerű. (...) Minden megyében úgy 44-45 dekoncentrált intézmény és állami ügynökség működik. ’89-ben ezeknek fele sem létezett. Akkor hogyan beszélhetünk az állam modernizációjáról, ha a húsz év alatt nem tettünk mást, csak egyfolytában ilyen meg olyan ügynökségeket hoztunk létre?”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés