A magyar nyelv regionális státusra emelését szorgalmazzák Kárpátalján

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanácsa (UMNT) nyilatkozatban szólította fel Kárpátalja magyarok lakta közigazgatási egységeinek és településeinek képviselőit, valamint polgármestereit, hogy még szeptemberben kezdeményezzék a tanácsok (közgyűlések) összehívását, s tűzzék napirendre a magyar nyelv regionális státusának kérdését.

2012. augusztus 28., 16:462012. augusztus 28., 16:46

Keddi nyilatkozatában az UMNT a többi között üdvözli, hogy Ukrajnában hatályba lépett a nyelvtörvény, amely a kisebbségi és regionális nyelvek európai chartájának szellemében, 21 évvel Ukrajna függetlenné válását követően szélesebb nyelvi jogokat biztosít az országban élő nemzetiségeknek. Mivel a jogszabály végrehajtása és alkalmazása nagyrészt a közösségtől és a helyi önkormányzatoktól függ, ezért az UMNT felhívással fordul Kárpátalja magyarlakta közigazgatási egységeinek és településeinek képviselőihez, valamint polgármestereihez, hogy szeptember folyamán kezdeményezzék a tanácsok üléseinek összehívását, s tűzzék napirendre a magyar nyelv regionális státusának kérdését.

Az UMDSZ szakemberek bevonásával gyakorlati segítséget kíván nyújtani az ülések jogszerű megszervezését és lebonyolítását illetően. Az UMNT megelégedéssel nyugtázza – olvasható a nyilatkozatban –, hogy Gajdos István, az UMDSZ elnöke személyében az érdekvédelmi szervezet befutónak számító helyen felkerült a Régiók Pártja (PR) választási listájára, s ezzel a gyakorlatban is megvalósult az a szerződés, amelyet az országos szövetség kötött 2009-ben az akkori elnökjelölttel, jelenlegi államfővel, Viktor Janukoviccsal. Ebből kifolyólag az UMDSZ elnökségének határozata alapján az UMNT saját hatáskörében eljárva döntött arról, hogy a PR egyéni képviselőjelöltjeit támogatja azokban a kárpátaljai választókerületekben, amelyekben számottevő magyar nemzetiségű választópolgár él.

Az UMNT egyúttal felkéri az UMDSZ tagjait és szimpatizánsait, hogy a 2012. október 28-i parlamenti választásokon a PR listáját és egyéni képviselőjelöltjeit támogassák.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 11., kedd

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték

Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval

Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval
2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
Hirdetés
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
Hirdetés
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

2025. október 28., kedd

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek

Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek
2025. október 28., kedd

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van

Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van
Hirdetés