A középosztály tartja el az államot

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Az átlagkeresettel rendelkező romániai polgárok fognak többet fizetni jövőre az állam működőképességéért – ismerte el kedd este Daniel Chiţoiu nemzeti liberális párti pénzügyminiszter a kisebbik kormánypárt állandó biztossági ülése után, szerinte egyébként ez a tény nem mond ellen a Szociálliberális Unió (USL) kormányprogramjában foglaltaknak.

Bálint Eszter

2013. november 06., 22:162013. november 06., 22:16

Közvetett módon fog az átlagpolgár egyébként többet fizetni a költségvetési űr pótolásáért, hiszen minél több termékre, szolgáltatásra költ, annál nagyobb lesz az állami költségvetés bevétele az új adók nyomán. Chiţoiu azonban bízik abban, hogy az év második felétől csökkenni fog a társadalombiztosítási hozzájárulás, elmondása szerint az ügyben várhatóan áprilisban születik majd döntés. Crin Antonescu pártelnök is derűlátó egyébként, kedd este ő is úgy nyilatkozott, hogy a tb-csökkentés ügyében sikerült legalább fél sikert elérniük a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel folytatott tárgyalásokon. Mint fogalmazott, ugyan nem sikerült elérniük, hogy már január elsejétől 3 százalékra csökkenjen a munkáltatók által fizetett tb-hozzájárulás, ám határozott vállalásuk, hogy júliustól 5 százalékos csökkentést hajthatnak majd végre. Antonescu azt mondja, hogy ha ez csak részeredmény is, de ez az első hasonló kaliberű sikere a mindenkori román kormánynak. Elmondása szerint a tb-csökkentés lehetőségét rögzítették az IMF-nek megküldendő szándéknyilatkozatban.

Hétfő este Victor Ponta miniszterelnök is arról beszélt, hogy a második félévtől csökken a hozzájárulás, másnapi sajtótájékoztatóján viszont Andrea Schaechter, a valutaalap romániai küldöttségvezetője leszögezte, a tb lefaragása nincs benne a 2014-es költségvetés tervezetében. Mint fogalmazott, a büdzsé kidolgozásakor prioritásként kezelték a béreket, a nyugdíjakat, valamint a beruházásokat, míg a tb-csökkentésnek az adóalap bővítését kellene magával vonnia, illetve kompenzáló intézkedésekre is szükség lenne.

„Ne feledkezzünk meg a fő célkitűzésről. A kormány vállalta, hogy a költségvetési hiányt a bruttó hazai termék (GDP) 2,2 százaléka környékén tartja. A bevételek gyengébbek, plusz költségeink vannak a bérekkel, nyugdíjakkal, illetve beruházásokat tervezünk” – sorolta a washingtoni intézmény képviselője, aki szerint a jelen körülmények között túl korai lenne a tb-csökkentés. Schaechter egyébként magát az intézkedést nem ellenzi, hiszen szerinte is „túl nagy adóteher hárul a munkára”, azonban szerinte később, s kellő megfontolással kell hasonló lépéseket tenni, hogy elkerülhető legyen a költségvetési űr.

Palotaközi adok-kapok

Traian Băsescu államelnök bírálta szerdán az IMF és a kormány által közösen tető hozott jövő évi költségvetést, mondván, ez a stagnálás büdzséje. Egy üzleti fórum keretében mondott beszédében Băsescu úgy vélekedett, a költségvetési bevételeket az adóalap kiszélesítésével lehet rendezni, nem pedig új adók és illetékek kivetésével. „Miután a híres 2010-es esztendőben, amikor támogattam a kormányt az általuk meghozott igen kegyetlen megszorításokban, amelyekről tudtam, hogy hatalmas politikai árat követelnek, azt reméltem, hogy amint stabilizálódik a gazdaság, 2011-ben egy olyan kormány jön, amely lehetővé teszi a gazdaság fellendülését. Ahogy most kinéz, nem teremtették meg az ehhez szükséges körülményeket” – fogalmazott az államfő, hozzátéve, abban bízik, hogy nem lesz a jövőben még a jelenleginél is rosszabb.

Nem hagyhatta szó nélkül az államelnöki bírálatokat Victor Ponta sem, aki a kormányülésen azzal vágott vissza, hogy – mint hangoztatta – éppen Băsescu volt az, aki az IMF-hez hasonlóan a szerzői jogdíjak és az egyéni vállalkozók megadóztatása mellett foglalt állást, a kormány pedig nem ment bele egy hasonló intézkedésbe.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés