
Bulgáriában egyeztetett csütörtökön Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke annak érdekében, hogy a délkelet-európai gázfolyosó kétoldalú összekapcsolások révén megvalósulhasson.
2014. december 05., 15:402014. december 05., 15:40
Mindkét ország fontosnak tartja, hogy a Görögországból Bulgárián és Románián át Magyarországra vezető gázfolyosónak a megvalósításában, az infrastrukturális beruházásban részt vegyen az EU – mondta Németh.
„Fontosnak tartjuk, hogy közösen lépjünk fel egyrészt az energiaunió megvalósulásáért, másrészt ennek részeként a délkeleti EU-tagállamok gázvezetékrendszereinek összekötéséért“ – tette hozzá.
Arra a kérdésre, napirenden van-e a kétoldalú egyeztetés Romániával és Görögországgal, úgy válaszolt: fontos és sürgető, hogy Magyarország ezeket az egyeztetéseket az elkövetkezendő időszakban többi partnerével is elvégezze.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!