
A nyári napforduló kedd este 19 óra 16 perckor lesz, ekkor köszönt be a csillagászati nyár az északi féltekén.
2011. június 21., 18:392011. június 21., 18:39
A napforduló (latinul solstitium) csillagászati kifejezés, amellyel a Napnak a Föld egyenlítőjéhez való helyzetét fejezik ki. Nyári napforduló idején a Nap a Ráktérítő, míg téli napforduló alkalmával a Baktérítő fölött delel. A nyári napfordulókor a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól, s ekkor a nappal a leghosszabb, az éjszaka pedig a legrövidebb.
A napfordulók idején a Nap „irányt vált”. Az északi féltekén a nyári napfordulóig a Nap délről északra halad, utána pedig északról dél felé kezd mozogni, vagyis kedd este 19:17 perckor központi csillagunk „hátra arcot” vezényel önmagának, megfordul, hogy megkezdje féléves vándorlását déli irányban – hivatkozik az MTI a LiveScience, valamint a Space.com hírportálokra.
Az Északi-sarkon a Nap állandó magasságon, 23 fokon kering, míg az Északi-sarkkörön a Nap középpontja éppen az északi horizonton tartózkodik, anélkül, hogy lenyugodna.
Bár a nyári napfordulókor áll a Nap a legmagasabban, az igazi meleg csak július második felében köszönt be, ugyanis júniusban az óceánok vize az északi féltekén még mindig elég hideg.
Nyáron az elliptikus pályán keringő Föld a legtávolabb van a Naptól, míg a téli hónapokban a legközelebb, s a különbség körülbelül 5 millió kilométer.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!