
Befogadta kedden a legfelsőbb bíróság az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség fellebbezését, amelyet Klaus Johannis, a jobbközép Keresztény-liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltje, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke összeférhetetlenségi ügyében nyújtott be.
2014. szeptember 30., 17:562014. szeptember 30., 17:56
Ennek nyomán fellebbviteli tárgyalásra kerül sor, amelynek időpontját a bíróság később tűzi ki. Kedden tíznapos határidőt szabva írásban megfogalmazott álláspontot kért a felektől.
Mint arról beszámoltunk, az ANI tavaly állapított meg hivatali összeférhetetlenséget Johannis ügyében, mivel a közszereplők vagyonosodását vizsgáló hatóság szerint törvénytelenül töltötte be egyszerre Nagyszeben polgármesteri tisztségét, és képviselte az önkormányzatot az annak alárendelt közhasznú társaságok, a vízmű és a piacfelügyelet igazgatótanácsában.
Johannis bíróságon támadta meg az ANI megállapítását, és a gyulafehérvári táblabíróság meg is állapította, hogy nincs szó összeférhetetlenségről. Az ANI azonban fellebbezett, ezt fogadta most be a legfelsőbb bíróság.
Amennyiben a bíróság jogerősen elmarasztalja Johannist, akkor három évig nem tölthet be köztisztséget. A szász jelölt minden esetre azt mondta: a keddi döntés nem befolyásolja jövőbeni terveit, továbbra is az államfő-választási kampányra koncentrál.
Johannis egyébként hétfőn este egy nyilvános interjú során kellemetlen helyzetbe került, arra az újságírói kérdésre ugyanis, hogy mit szól ahhoz, hogy fedett titkosszolgálati ügynökök tevékenykednek, többek között a politikában és a sajtóban is, úgy válaszolt: ez rendjén való. Később pontosított: ezt csupán a kérdés első felére értette, vagyis arra, hogy a titkos ügynökök jelenléte általában véve rendjén való, de a politikában és a sajtóban nem.
Johannis egyébként hétfőn este ismertette államfői programját, amelyben az igazságszolgáltatás függetlensége, a jogállamiság megerősítése, az Egyesült Államokkal, az EU-val és a NATO-val fennálló stratégiai partnerség, valamint az oktatás, az egészségügy és a nyugdíjrendszer reformja mellett decentralizációt és regionalizációt, valamint alkotmánymódosítást szorgalmaz, egyúttal a választási törvény reformját is fontosnak nevezi, de a kisebbségek helyzetére egy szóval sem tér ki.
Kitért viszont Románia és Moldova helyzetére, a Pruton túli ország egyes bukaresti politikai körök által szorgalmazott bekebelezésére. Johannis szerint az „újraegyesítés” olyan projekt, amelyet csakis Bukarest ajánlhat fel, és csakis Chişinău fogadhat el.
Úgy vélte, a közös nyelv, történelem, civilizáció és kultúra különlegessé teszi a két ország kapcsolatát, ezért a bukaresti kormányok színezetétől függetlenül Románia felelősséggel tartozik a Pruton túli állampolgárokért. Szerinte Moldova EU-tagságának szorgalmazása és a két ország egyesítése nem mond ellent egymásnak.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!