
Átlagosan 43,11 százalékos volt a részvétel az európai parlamenti választásokon – jelentették be vasárnap este Brüsszelben.
2014. május 26., 09:572014. május 26., 09:57
Ez volt az első alkalom, hogy az EP-képviselők közvetlen megválasztásának bevezetése, 1979 óta minimális mértékben ugyan, de növekedett a részvétel az előző választáshoz képest. Az öt évvel ezelőtt tartott EP-választáson 43 százalékos volt a részvételi arány.
Az első, 1979-es közvetlen választáson még 61,99 százalékos volt a részvételi arány, ez süllyedt az évek során fokozatosan 45 százalék alá. A legnagyobb visszaesés 1994 és 1999 között következett be, amikor 56,67 százalékról 49,51 százalékra zuhant a részvételi arány.
A mostani választáson 60 százalék fölötti részvételi arány csak Belgiumban, Luxemburgban és Olaszországban volt. Az első két országban azonban kötelező a részvétel, Belgiumban ráadásul szövetségi és tartományi parlamenti választásokat is tartottak. Húsz százalék alatti volt a részvétel Csehországban és Szlovákiában.
Az első előrejelzések szerint az új, 751 fős EP-ben is a jobbközép, illetve balközép Európa-párti erők dominálnak majd, annak ellenére, hogy az euroszkeptikusnak mondott képviselők száma mintegy megduplázódik.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!