A kultfővárososok „feldobták a labdát” Tusványoson

Több, mint ötszáz labdát színeztek ki, a mozgó képkeretben közel hatszáz látogatóról készült fotó, az i2021 mottója és logója számtalan személy által hordott pólóról, pohárról és kitűzőről köszönt vissza, és több ezer táborozó kereste fel az Erdély Café programjait – a kultfővárososok tusványosi tevékenységeikről beszéltek.

Bencze Melinda

2015. július 28., 17:132015. július 28., 17:13

Az i2021 Erdély Café – Feldobjuk a labdát címmel négy napos programsorozatot készítettek elő közösen az Élő Erdély Egyesület és a wunderBar csapatával a tusnádfürdői 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, „Együtt a huszonEGYért” mottóval – tájékoztat Sepsiszentgyörgy önkormányzatának sajtóirodája. Az eseménysorozat alkalmával rendhagyó baristákat és száz eszpresszót kínáltak a szervezők azoknak, akik a reggeli fekete mellett a Sepsiszentgyörgy Európa Kulturális Fővárosa 2021 programmal kapcsolatos információkra is kíváncsiak voltak.

Így tehát az Erdély Café sátrában eszpresszóra és kötetlen beszélgetésre hívta az érdeklődőket Farcádi Botond, a Háromszék napilap főszerkesztője, Kiss Bence, a Friss FM főszerkesztője, valamint Henning János fotós. Az emberek egyre komolyabban veszik a Komolyan gondoljuk szlogent – mondta Farcádi Botond. Kiss Bence úgy véli, a kávézás közvetlensége sok érdeklődőt vonzott a sátorba. „Az emberekben létezik a nyitottság, s, ha valami pozitív energiát sugároznak feléjük, ahhoz támogatólag viszonyulnak” – fejtette ki a rádiós.

A délutáni programokat tekintve az identitás kérdésköréről tartottak beszélgetéseket. Boda Szabolcs, az Élő Erdély Egyesület elnöke elmondta, közel száz ember volt kíváncsi ezekre az előadásokra. „A 30-as éveikben járók jöttek el a legtöbben az interaktív találkozókra, de az is előfordult, hogy valaki csak pihent a babzsákokon, és fél füllel hallgatott bele a beszélgetésbe” – részletezte Boda Szabolcs. Egy játékosabb megközelítéssel is várták az érdeklődőket, az Én vagyok én, de ki vagy te? kreatív műhelyben ugyanis több, mint ötszáz fehér labdát festettek ki. Ezeket volt, aki születésnapi ajándéknak szánta, volt, aki csak az alkotás öröméért érkezett a műhelybe, illetve sokan visszatérő „festegetők” voltak.

Egyszemélyes színházat is szerveztek Tusványoson, ahol ezúttal a székelyföldi régió több színművésze is bekapcsolódott, így Benedek Ágnes, Dálnoky Csilla, Dávid Gulácsi Zsuzsanna, Dávid Péter, Fekete Zsolt, Giacomello Roberto, Márton Réka, Moşu Norbert-László, Nagy Alfréd, Pálffy Tibor, Vass Csaba, továbbá Veres Nagy Attila. „Mivel több konkurens rendezvény zajlott egy időben, örülünk, hogy sokan iratkoztak fel az egyszemélyes színház listájára” – mondta Benedek Ágnes, sepsiszentgyörgyi színművész, aki a nézőkkel való együttjátszás ereje mellett a színészek közti együttműködés fontosságát is kiemelte az ötperces előadás-sorozatokkal kapcsolatban, ugyanis a különböző székelyföldi városokban dolgozó színészek csak ritkán tudnak együtt dolgozni.

Mint ismeretes, Sepsiszentgyörgy Székelyföld nevében pályázik az Európa Kulturális Fővárosa címre, az i2021 célkitűzése ugyanakkor az egyéni és közösségi identitások megértésének elősegítése, a különböző identitások el nem fogadásából adódó feszültségek csökkentése, az egyéni és közösségi szabadság erősítése a művészet és a kultúra közvetítésével.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Bemutatkoznak a sepsiszentgyörgyi felsőfokú művészképzés végzős hallgatói

Első alkalommal nyílik lehetőség arra, hogy a sepsiszentgyörgyi művészképzés végzős hallgatói a nagyközönség előtt is bemutatkozzanak. A Diploma című kiállítás a város első egyetemi szintű képzőművészeti képzésének eredményeibe enged betekintést.

Bemutatkoznak a sepsiszentgyörgyi felsőfokú művészképzés végzős hallgatói
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Nyíltan bírálják az országos vezetést, új platformot alakítottak az EMSZ-ben

Megalakította a Polgári Kört az EMSZ-en belül a székelyföldi tagság egy része, amely régóta konfliktusos viszonyban van az országos vezetéssel. A kezdeményezők szerint az új platform célja a nemzeti oldal megújítása és a közösségi érdekek képviselete.

Nyíltan bírálják az országos vezetést, új platformot alakítottak az EMSZ-ben
2026. június 10., szerda

Vaddisznót nevelt az udvarán egy háromszéki férfi, eljárás indult ellene

Két hónapos nőstény vaddisznót találtak a rendőrök egy 43 éves Kovászna megyei férfi otthonában kedden, orvvadászat gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A helyszínen nagy mennyiségű szemét égetésének nyomait is felfedezték, ez szintén büntetendő.

Vaddisznót nevelt az udvarán egy háromszéki férfi, eljárás indult ellene
2026. június 10., szerda

Jubileumi néptánctalálkozót tartanak a Perkőn

Huszadik alkalommal gyűlnek össze a gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttesek Kézdiszentlélek búcsújáró hegyén, a XX. Perkő – Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján.

Jubileumi néptánctalálkozót tartanak a Perkőn
Hirdetés
2026. június 09., kedd

A lexikális ismeretek mellett ezt is fontos lenne tanítani az iskolás gyerekeknek

Sepsiszentgyörgyi, szegedi és temerini diákokat és pedagógusokat kapcsol össze egy újonnan induló mobilitási projekt. A cél az, hogy a hetedikes és nyolcadikos gyerekek a lexikális tudás mellett az érzelmi intelligenciájukat fejlesszék.

A lexikális ismeretek mellett ezt is fontos lenne tanítani az iskolás gyerekeknek
2026. június 09., kedd

Egyelőre nem tért vissza a medve a sepsiszentgyörgyi tó közelébe

Néhány napja nagyvad jelenléte miatt riasztották a lakókat Sepsiszentgyörgyön és környékén. A medvét az Állomás negyedi tó zónájában, az Olt túloldalán látták.

Egyelőre nem tért vissza a medve a sepsiszentgyörgyi tó közelébe
2026. június 09., kedd

Előleget kértek, majd árat emeltek: csalással gyanúsított építőipari vállalkozókra csaptak le

Házkutatásokat tartottak Galac megyében három, adócsalással és csalással gyanúsított személynél, akiket a Kovászna megyei rendőrség nyomozói állítottak elő.

Előleget kértek, majd árat emeltek: csalással gyanúsított építőipari vállalkozókra csaptak le
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Lányok, akik tizenévesen válnak anyává, és kisbabák, akikről már a születésükkor lemondanak

Kevesebb újszülöttet hagytak a kórházban, de még mindig sok a kiskorú anya – derül ki a háromszéki szociális ellátási és gyermekvédelmi igazgatóság kimutatásából. Öt olyan lányt vettek nyilvántartásba, akik mindössze tizenhárom évesen váltak anyává.

Lányok, akik tizenévesen válnak anyává, és kisbabák, akikről már a születésükkor lemondanak
2026. június 09., kedd

Címerművészeti kiállítás nyílik Baróton

Keöpeczi Sebestyén József munkásságát bemutató kiállítás nyílik június 10-én az Erdővidék Múzeumában, a címertan világnapjához kapcsolódva.

Címerművészeti kiállítás nyílik Baróton
2026. június 08., hétfő

Hydrokov: hálózati ivóvízből tilos öntözni, medencét feltölteni

Hiába hullott az elmúlt időszakban bőségesnek tűnő csapadék, ez mesze nem elég. A kánikulák még be sem köszöntöttek, a Hydrokov máris figyelmezteti a háromszéki fogyasztókat, ne használják öntözésre, medencék föltöltésére a hálózati ivóvizet.

Hydrokov: hálózati ivóvízből tilos öntözni, medencét feltölteni
Hirdetés