Mulatságos és örömteli együttlétre számíthatnak azok, akik november utolsó napján, szombaton a kőrispataki Művelődési Házban részt vesznek az udvarhelyszéki felnőtt néptánccsoportok találkozóján. Nem úgy van most, mint volt régen – ezt a címet viseli a találkozó, melynek célja az Udvarhelyszéken működő felnőtt nép
Új Bánk bán-előadást mutatnak be a Coopera és partnerei 2020-ban. Az előadás, amely egyben tisztelgés a nemzeti összetartozás éve előtt, nemzetközi turnén kívánja a magyar operairodalom egyik legfontosabb darabját az azt megillető helyére emelni a világ színpadain. Az opera rendezője a Kossuth- és Jászai-díjas Vidnyánszky Attila, a címszerepben pedig
Egyesek mintha a múltból jöttek volna, mások mintha a jövőt elevenítették volna meg – mondhatnánk a legújabb ReEpoch divatbemutatóról, amely ezúttal a neoklasszicizmus jegyében született. A marosvásárhelyi Kultúrpalota színpadán megjelenő kreációkkal a tervezők semmiképpen sem divatot szerettek volna diktálni.
Több mint egy hete zajlik az Európai Színházi Unió (UTE) 18. Fesztiválja. A kolozsvári teátrumban egymást váltják a műfajban, mondanivalóban és nyelvek terén is igen változatos színházi előadások. Mind közül az egyik legizgalmasabbnak ígérkezik a Budapesti Vígszínház előadása, Charlie Chaplin A diktátora.
Két rangos elismeréssel, a legjobb rendezésnek és a legjobb színésznőnek járó díjjal tért haza a nagyváradi Szigligeti Színház a brassói Nemzetközi Kortárs Dramaturgiai Fesztiválról.
Az év könyve címre javasolták Romániában Bánffy Miklós Erdély-trilógiáját, amely májusban jelent meg román nyelven – adja hírül az MTI.
Ne olvass újságot, minek neked mindent tudni? Ne fizess elő! Én akarom megnyerni a Toyota Corollát! A Székelyhon.ro/főnyeremény oldalt pedig azonnal felejtsd el! – próbál meggyőzni Karcsi a Székelyhon nyereményjátékának reklámfilmjében. De hogyan is készült a film, és kik is az alkotók? A Picture Lock stábját látogattuk meg.
Mi történik, ha a „bokréták” találkoznak? Hatalmas mulatságot csapnak, táncházzal, jó kedvvel és sok-sok mókával fűszerezve. Nemrégiben Körtvélyfáján találkoztak a Bokréta nevet viselő néptánccsoportok.
A harmadik élő adással folytatódik pénteken este a Fölszállott a páva idei gyerekévada. Ezúttal újabb tizenkét produkciót láthatnak a nézők, köztük két erdélyi fellépővel.
Előadással készül az adventi időszak beköszöntére a Tomcsa Sándor Színház Udvarhely Bábműhely tagozata: a kicsik és nagyok a Gyermek születék című, a hagyományos betlehemes játék alapjaira épülő zenés-bábos előadást a december elsejei bemutatón tekinthetik meg.
Lehet-e rendezőként kísérletezni a bábszínházban, kié a bábszínház, előnyt, vagy hátrányt jelent szabadúszó rendezőnek lenni, illetve hogyan lehet megszerettetni a gyerekekkel a színházat? Többek között ezeket a témákat járja körbe az e heti Erdélyi Napló a Vadas László színházi rendezővel készült int
Diszkrimináció Nagyszebenben, edzőváltás Udvarhelyen, székely rangadó a kupában, a KSE menetelése, a Corona volt a fokmérő és a Sapientia győztes visszatérése – a Helyzetbe hozunk! legújabb részében ismét minden sportágat górcső alá veszünk.
Fiatalok, szabadok a zenében, folyamatosan fejlődnek és egyre ismertebbek: ők az Ineffable zenekar tagjai. A csíkszeredai fúziós dzsesszt játszó zenekar első, csak saját dalokat tartalmazó nagylemezét és három videóklipjét november 24-én mutatják be a Csíki Moziban egy koncert keretében.
László Noémi kolozsvári költő és Vahram Martiroszjan örmény műfordító kapja a 2020-as Balassi Bálint-emlékkardot.
A budapesti Hagyományok Házában lép fel gyermekműsorával november 24-én a Bekecs Néptáncegyüttes. Előadásukban Székelyföld mondái elevenednek meg.
Meghalt, de még mindig él: ez a kijelentés ugyanúgy igaz a The Walking Dead sorozat zombijaira, mint magára a szériára. A történet már csak árnyéka a korábbi önmagának, a nézők többsége is elpártolt a sorozattól, azonban mégis készülnek belőle az újabb évadok. Sorozat-elemzés.
A háborúból férjét visszaváró, gyermekét egyedül nevelő nő, majd a megérkező, elviselhetetlen hullaszagot árasztó koporsó. De mi lesz a temetés után? Háy János A halottember című darabját tavaly októberben mutatták be a Csíki Játékszínben.
Az Armin Petras rendezte, Kurázsi mama és gyermekei bemutató előadásával veszi kezdetét kedden este az Európai Színházi Unió 18. fesztiválja, a Kolozsvári Állami Magyar Színház szervezésében. A rangos eseményre tizenegy év szünet után kerül újra sor.
Randiztak már idegennel? Ha nem, de megtennék, íme a lehetőség. Igaz, nem akármilyen randira invitáljuk az olvasókat.