Sepsi-SIC: az esélyesség hordozója

•  Fotó: Henning János

Fotó: Henning János

Fennállása legígéretesebb szezonhajrája előtt áll Székelyföld egyik emblematikus csapata, a Sepsi-SIC. A sepsiszentgyörgyi női kosárlabdacsapat fölényesen nyerte a bajnokság alapszakaszát, rendezőként pedig a Románia-kupa döntő tornájának első számú esélyese is.

2015. február 25., 12:542015. február 25., 12:54

Tökéletesen zárta a bajnokság alapszakaszát a Sepsi-SIC. Az immár a bajnoki cím toronymagas esélyesévé előlépő háromszéki gárda hazai pályán 70:48-ra verte a címvédő CSM Târgoviște együttesét, s így már abban az esetben sem veszítheti el első helyét, ha az alapkör utolsó fordulójában netán kikap a bukaresti Rapid otthonában. Ami talán akkor is meghaladná a sci-fi kategóriáját, ha Zoran Mikes második ötösét küldené pályára a fővárosban.

Márpedig ha áll a tézis, miszerint a számok nem hazudnak – és többnyire áll –, a Sepsi-SIC-nek legfeljebb az alapszakasz második helye járt. A Târgoviște 5,6 millió lejes büdzséje ugyanis toronymagasan meghaladja a mezőny többi tagjának költségvetését, még akkor is, ha az összegen két szakosztály, a kosárlabda és a röplabda osztozik. Nem feltétlenül testvériesen. A következő csoport – a háromszékiek, az Arad, a Gyulafehérvár, az Alexandria – 1,1-1,3 millió lejből kényszerül gazdálkodni, ennek megfelelően ők is alkotják a mezőny első felét.

Mindent egybevetve az idei bajnokság az elmúlt évek legkiegyensúlyozottabb pontvadászatát hozta. És ami még örvendetesebb: a mezőny az erősödés irányában homogenizálódott. A frissen érvénybe lépett szabályok értelmében négy külföldi szerepelhet a kezdő csapatban, ami a színvonal kétségtelen emelkedését eredményezte, miután a csapatoknak a korábbinál jóval józanabb árakon sikerült jól bevásárolniuk a játékospiacon. E tekintetben is kétségtelenül a Sepsi-SIC mozdult a legjobb ütemben, a Harrison, Murphy, Jeffery, Marshall négyes ugyanis a legjobb ár-érték arányt képviseli a hazai mezőnyben. Őket egészíti ki remekül a Kolozsvárról Székelyföldre csábított center, Pașcalău és az irányító Părău. A kispad meghosszabbításában már hazai fiatalokat is találunk, a sokszoros ifjúsági válogatott Kelemen, Kilin, Kokovay és Lovász lassan bevethető játékosokká formálódnak.

A teljes írás az Erdélyi Napló február 26-án megjelenő 8. lapszámában olvasható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Perkői néptánctalálkozó: a néptánc és a népi kultúra nem múzeumi emlék, hanem élő hagyomány

Szombat délelőtt a helyi Borsika kisebb, illetve nagyobb táncosai léptek fel elsőként a Perkő nyergében felállított szabadtéri színpadon. Őket több mint negyven csoport követi a XX. Perkő – Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján.

Perkői néptánctalálkozó: a néptánc és a népi kultúra nem múzeumi emlék, hanem élő hagyomány
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából

Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából
2026. június 12., péntek

Medve ölhetett meg egy embert egy bölöni erdőben

Eltűnt férfi miatt riasztották a hatóságokat, de már csak a holttestét találták meg az erdőben.

Medve ölhetett meg egy embert egy bölöni erdőben
2026. június 12., péntek

Felszólítás jár a gondozatlan sírokért

Elkezdődött a sepsiszentgyörgyi köztemetőben a gondozatlan sírhelyek jogi státuszának felülvizsgálata. A gondnokság felszólítást helyezett el azokon a sírokon, amelyek után nem fizették be a fenntartási díjat, illetve amelyeket elhanyagoltak.

Felszólítás jár a gondozatlan sírokért
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Több mint 480 ezer lejes adócsalási ügyben csaptak le Kovászna megyében, egy férfit őrizetbe vettek

Hat helyszínen tartottak házkutatást a rendőrök Kovászna megyében egy használt autók kereskedelméhez kapcsolódó adócsalási ügyben.

Több mint 480 ezer lejes adócsalási ügyben csaptak le Kovászna megyében, egy férfit őrizetbe vettek
2026. június 12., péntek

Lezárják Sepsiszentgyörgy több utcáját a hétvégi sportesemények miatt

Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Sepsiszentgyörgyön június 12–13-án a Mozgás Éjszakája és a SepsiRun Futófesztivál idején. A lezárások több belvárosi utcát és lakóövezeti szakaszt is érintenek.

Lezárják Sepsiszentgyörgy több utcáját a hétvégi sportesemények miatt
2026. június 11., csütörtök

Magyar feltalálók napja Sepsiszentgyörgyön: tisztelgés az emberi kíváncsiság, innováció és kitartás előtt

A magyar feltalálókra, számos Nobel-díjas tudósunkra és találmányaikra hívja fel a figyelmet a Dohánygyárban 5. alkalommal megszervezett Magyar Feltalálók Napja. De a mai fiatalok sem maradhatnak ki a programból, hiszen ők lesznek a holnap tudósai.

Magyar feltalálók napja Sepsiszentgyörgyön: tisztelgés az emberi kíváncsiság, innováció és kitartás előtt
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

MindFormers: tartalmas program az ifjúságnak az iskolafalakon kívül

Új nézőpontokat nyit és gondolkodásra sarkall Sepsiszentgyörgy egyik legfiatalosabb rendezvénye. A MindFormers jó lehetőség az iskolák számára, hogy a jövő tanévre tervezett alternatív heteket izgalmas, interaktív programokkal töltsék ki.

MindFormers: tartalmas program az ifjúságnak az iskolafalakon kívül
2026. június 10., szerda

Bemutatkoznak a sepsiszentgyörgyi felsőfokú művészképzés végzős hallgatói

Első alkalommal nyílik lehetőség arra, hogy a sepsiszentgyörgyi művészképzés végzős hallgatói a nagyközönség előtt is bemutatkozzanak. A Diploma című kiállítás a város első egyetemi szintű képzőművészeti képzésének eredményeibe enged betekintést.

Bemutatkoznak a sepsiszentgyörgyi felsőfokú művészképzés végzős hallgatói
2026. június 10., szerda

Nyíltan bírálják az országos vezetést, új platformot alakítottak az EMSZ-ben

Megalakította a Polgári Kört az EMSZ-en belül a székelyföldi tagság egy része, amely régóta konfliktusos viszonyban van az országos vezetéssel. A kezdeményezők szerint az új platform célja a nemzeti oldal megújítása és a közösségi érdekek képviselete.

Nyíltan bírálják az országos vezetést, új platformot alakítottak az EMSZ-ben
Hirdetés