Zene a székelyektől székelyekről székelyeknek

A székelyekhez szólnak a sepsiszentgyörgyi Szekler Band koncertjei, melynek tagjai most jótékonysági célú kocertet szerveznek, de az első lemezüket is bemutatják a közönségnek. Előadásaikon a székely történelem eseményeit mutaják be.

Bús Ildikó

2011. október 13., 13:522011. október 13., 13:52

2011. október 18., 09:402011. október 18., 09:40

Énekesek, zenészek, narrátor és zászlósok alkotják a Szekler Bandet

Közel két éve kezdődött az álom megvalósítása, amikor Sovárd Attila létrehozta a Szekler Band együttest, mely minden Székelyföldön élő vagy innen elszármazott székely érzelmű embert meg kíván szólítani. Elmondásuk szerint a dalok szakaszainak szövege, a székely nép történelmét eleveníti fel, időrendi sorrendben, többnyire egy hegedű és két akusztikus gitár kíséretével. A Szeklernek nyolc tagja van, köztük a narrátor Fülöp Gyuszi is, aki minden dal között, bizonyos történelmi kort idéző felolvasást tart és magyarázatot ad az elhangzottakról.

Sovárd Attila, az együttes vezetője a Székelyhon.ro-nak elmondta, a dalok refrénje teljes élőzenekari hangzásban szólal meg, üzeneteket közvetítve a hallgatóknak anélkül, hogy nemzetgyűlöletet ébresztenének. „Fontos kihangsúlyozni, hogy nem áll szándékunkban senkit megsérteni, nemzeteket gyalázni, mi csak meg szeretnénk ismertetni a székelyek történelmét a hallgatókkal, a közönséggel” –  mondta a zenekar vezetője. Minden fellépés előre megírt forgatókönyv szerint zajlik: a zenekar ünnepélyes színpadra vonulása után, minden dal között elhangzik a felolvasás majd újabb számok eljátszásával folytatódik az ünnepélyes hangulatú előadás.

Sovárd Attila megvalósította álmát a Szekler Band létrehozásával

Sovárd Attila azt is kiemelte, nagy szükség volt olyan nemzeti rockegyüttesre, amely tényleg a székelyeké és nem csak megénekel eseményeket, amelyeknek talán nincs közük a székelyekhez. Véleménye szerint a Magyarországról importált, olyakor gyűlöletkeltő nemzeti rock nem vet jó fényt az itt élőkre és sokszor nem is a valós eseményeket mutatja be, énekli meg.

„Divat lett a székely láz és ez nagyon visszatetsző, főleg, ha ide is behozzák azt, amihez valójában nincs közünk. Ezért gondoltunk arra, hogy létrehozzuk a Szeklert, mivel teljesen más a mi koncepciónk. A zene mellett a szövegre is nagy hangsúlyt fektetünk, ezért dr. Szádeczky Kardoss Lajos történész munkáit használtuk fel, hogy hiteles információnk legyen a dalszövegek és narrációk megírásához” –  mondta Sovárd Attila.

Az együttes december 20-án jótékonysági koncert tart a Székely Nemzeti Múzeum támogatására. A zenekar tagjai úgy vélik, a múzeum olyan értékekkel bír és olyan tárgyi értékeket őriz, hogy megérdemli a támogatást, és az adományt – ezért a koncert teljes bevételét felajánlják az intézménynek. A koncertre a helyi Szakszervezetek Művelődési Házában kerül majd sor, addig azonban az együttes reméli, hogy sikerül kiadni az első lemezt, és minden érdeklődhöz eljut majd az igényes, székely rockzene.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön

Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
2026. augusztus 11., kedd

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását

Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását
Hirdetés