A Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár és a Rákóczi Szövetség a hétvégén Marosvásárhelyre és környékére szervezett egynapos kirándulást, ami a történelmi és az irodalmi múltba varázsolta vissza a kirándulókat.
2011. július 10., 18:032011. július 10., 18:03
Kis Portik Irén röviden elmesélte a Helikon történetét
Kis Portik Irén, a városi könyvtár igazgatónője elmondta, hogy ez az emlékkirándulás, az emlékezésen kívül, szeretné felfrissíteni azokat az irodalmi, művészeti és egyáltalán azoknak a kultúrjavaknak az elterjedési adatait, eszmei mondanivalóját, amelyeket az emlékezés kapcsán megtekintésre kerültek. A kirándulás fő támogatója a Communitas Alapítvány volt. Ez egyben jutalom-kirándulásnak is számított azoknak, akik a könyvtárban szervezett programokban részt vettek.
A kirándulás útvonala: Marosvécs, Szászrégen, Gernyeszeg, Sáromberke, Marosvásárhely volt. Visszafele Marosvásárhely után Szovátán, Parajdon és Bucsinon át vissza Gyergyóba. A 27 tagú kirándulócsoport túravezetője Simó Ádám nyugdíjas tanár volt, aki a buszból is helyi vonatkozású információkkal látta el az utazókat. A földrajzi és történelmi ismeretek mellet a gyergyói tutajozásról is hallhattunk történeteket, amit leginkább a csomafalviak és remeteiek műveltek.
A kirándulás első állomása Marosvécs volt, az ottani vár, park és síremlékek megtekintésére került sor. A várat csak kívülről lehetett megtekinteni, mert az államosítás után rokkantak rehabilitációs központjaként működik. A parkban levő Kuncz Aladár-emlékasztalnál időzve a kiránduló csoport emlékezett az ott oly gyakran összegyűlt erdélyi írókra. Kis Portik Irén, a városi könyvtár igazgatónője elmondta, hogy ezek az írók a transzilvanizmus elvének a követői voltak.
Több síremlékre „gyergyószentmiklósi székelyek” felIratú koszorút helyeztek
A kirándulók „gyergyószentmiklósi székelyek” feliratú, piros-fehér-zöld színű szalaggal díszített koszorút helyeztek Wass Albert és Kemény János sírjára. Közben Selyem Antónia, tanárnő és a Rákóczi Szövetség képviselője elmondta Wass Albert és Kuncz Aladár életének főbb mozdulatait.
Kevés utazás után a kirándulóbusz a marosfelsőfalvi református romvárnál állomásozott, ahol rövid történelmi kitekintő után folytatta az útját. A következő megálló Szászrégenben volt, ahol a református templomban is tettek egy látogatást.
A gernyeszegi Teleki-kastély
Az út folytatódott a gernyeszegi barokk stílusú Teleki-kastély megtekintésével, majd a sáromberki református templomba tett látogatással. Itt tárolják a Wesselényi Kata által adományozott klenódiumot, ami részt vett az 1900-as párizsi kiállításon. Sáromberkén az idő által megrongált Teleki-kriptánál is megemlékeztek, a híres család sírjaira koszorút helyeztek. Marosvásárhelyen a református vártemplomot és a helyi temetőt látogatták meg.
Kis Portik Irén elmondta, hogy töménynek és tartalmasnak tartja ezt a kirándulást, szerinte megérte a befektetett energiát, mert ismeretségek, barátságok születtek, kapcsolatok erősödtek meg. Információcsere is történt, ami a nemzeti kultúra további ápolásának, és az események napirendi tartásának az egyik garanciája.
A gyergyószentmiklósi villamossági vállalat a helyi önkormányzattal közösen lakossági fórumot szervez augusztus 27-én, szerdán 18 órától a Szabadság tér 22. szám alatt található tanácsteremben.
Távoltartási végzés megszegése miatt vett őrizetbe a rendőrség egy gyergyószentmiklósi férfit pénteken.
Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.
Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.
Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.
Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.
Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.
Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.
Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.
Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.
szóljon hozzá!