Paradigmaváltás és az irodalom – Medvelesen voltunk

•  Fotó: ifj. Farkas Antal

Fotó: ifj. Farkas Antal

Meglepően kevesen voltak Medvelesen: színvonalas bár népszerűtlen volt az EMIA legújabb, ezúttal a Magyar Írószövetség elnökét és titkárát, Szentmártoni Jánost és Erős Kingát vendégül látó irodalmi estje. Azonban – dr. Fried István, irodalomtörténész szavait idézve – jobb egy gondolkodó ember, mint száz olyan, aki számol.

Kovács Eszter

2011. augusztus 21., 19:322011. augusztus 21., 19:32

2011. augusztus 21., 19:382011. augusztus 21., 19:38

Lőrincz György író köszöntőjét követően Murányi Sándor Olivér, az irodalmi est moderátora a fenti idézettel üdvözölte a Portré Kávézóban összegyűlt, mintegy húsz irodalomkedvelőt. Előbb Erős Kinga került a kérdések kereszttüzébe: a brassói származású irodalomkritikus, író a Magyar Írószövetség „meglehetősen színes” titkári feladatairól számolt be a hallgatóságnak. Mint megtudtuk, az adminisztratív munkakör mellett jól megfér az alkotó is, a szerző Könyvbölcsőm című debüt-kötete 2007-ben jelent meg. A novellákat, tanulmányokat, kritikákat és esszéket is egybegyűjtő kötet utolsó darabját, a nagyapja személyéről mintázott Álomfejtőről szóló novellát az irodalmi est résztvevői maga a szerző tolmácsolásában hallhatták.

A Magyar Írószövetséget jelenleg vezető kettős fogat másik tagja Szentmártoni János költő, aki bevallása szerint elnöksége idejére háttérbe szorította az alkotói munkát. A 920-930 tagot számláló szövetség nem szellemi műhely – hisz ilyen létszámmal ez nem is lenne lehetséges – hanem érdekvédelmi szervezet, célom az Írószövetség megújítása, valamint nagyobb létszámú közösségek megszólítása – mondta el Szentmártoni. Mint kiderült, a rendezvény címében is meghirdetett medveles is megtörtént: a szövetség elnöke az est szemüveges, a plakáton látható kabalájában önmagát, az erdő alatt cammogó barna bundásban pedig az ihletet ismerte fel.

Fény derült arra is, hogy Szentmártoni 17 éves publikált először, de még első egy oldalas regénye megírása előtt, nővére hatására – ki szerelmi kurdarcairól írt novellákat – fogott tollforgatásba. Valóban igaz, hogy az elefántcsont-torony az alkotásra való legjobb közeg, viszont az olvasókkal, a közösséggel való kapcsolattartáshoz szükséges a technika eszközeit is megragadni – replikázott a Facebook és más közösségi portálok valamint az irodalom kapcsolatának apropóján Szentmártoni János.

A házigazda következő – Veszélyes-e az irodalom számára az e-Book – jól irányzott kérdése nyomán ugyan nem parázs, de érdekes vita alakult ki, melyhez a nagyérdemű is hozzátoldta a magáét. A rendezvény Erős Kinga visszacsengő megjegyzésével – alaptalan a technikától való félelem, hisz mellékes, hogy mi az adathordó, a lényeges az, hogy olvasó, az olvasásra való igény legyen a jövőben –, illetve egy még dokumentálásra váró medve-sztorival zárult.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

Szünetelni fog a vízszolgáltatás több székelyudvarhelyi utcában

Csőtörés javítása miatt több utcában nem lesz ivóvíz-szolgáltatás szombaton Székelyudvarhelyen.

Szünetelni fog a vízszolgáltatás több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés
2025. december 26., péntek

Egyedül próbálta eloltani a lakástüzet egy székelyudvarhelyi férfi, kórházba került

Lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat karácsony másodnapján, kora délután Székelyudvarhelyen. A ház tulajdonosa megsérült, miközben próbálta eloltani a lángokat.

Egyedül próbálta eloltani a lakástüzet egy székelyudvarhelyi férfi, kórházba került
2025. december 23., kedd

Hazai közönség előtt is bemutatkozott a Csillag születik nyertes párosa

A székelyudvarhelyi karácsonyi vásár zárónapján hazai közönség előtt lépett fel a Csillag születik tehetségkutató műsor újdonsült nyertes párosa, Kristof Rebeka és édesapja, Béla.

Hazai közönség előtt is bemutatkozott a Csillag születik nyertes párosa
2025. december 23., kedd

Megint nem iható a szejkei borvíz

Nem sokáig volt iható vízminőségű a szejkei forrásvíz, a legutóbbi laboratóriumi vizsgálat újabb szennyezést mutatott ki a december 17-én vett vízmintából. Az eredményt Máthé István, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának docense osztotta meg kedden.

Megint nem iható a szejkei borvíz
Megint nem iható a szejkei borvíz
2025. december 23., kedd

Megint nem iható a szejkei borvíz

Hirdetés
2025. december 23., kedd

Engedély nélkül tárolt pirotechnikai eszközöket foglaltak le Székelyudvarhelyen

Mintegy 50 kilogramm pirotechnikai terméket foglaltak le a rendőrök egy székelyudvarhelyi gazdasági egységnél, amely nem rendelkezett az előírt tárolási engedélyekkel.

Engedély nélkül tárolt pirotechnikai eszközöket foglaltak le Székelyudvarhelyen
2025. december 22., hétfő

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
2025. december 22., hétfő

Károkozásokat tárt fel a számvevőszék a székelyudvarhelyi kórháznál

Károkozásokat talált a szemvevőszék a városi kórháznál, a balánbányai inkubátorház pedig csatlakozott a székelyudvarhelyi Hargita Business Centert üzemeltető társuláshoz – derült ki a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők decemberi ülésén.

Károkozásokat tárt fel a számvevőszék a székelyudvarhelyi kórháznál
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Áram- és vízszünet is lesz hétfőn több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt december 22-én, hétfőn több órára szünetel az áramszolgáltatás, és csőtörés miatt a vízszolgáltatás is Székelyudvarhely több utcájában – hívja fel a figyelmet a polgármesteri hivatal.

Áram- és vízszünet is lesz hétfőn több székelyudvarhelyi utcában
2025. december 22., hétfő

Több mint hatvan alkalmazottat küldtek kényszerszabadságra a parajdi sóbányánál

Egyelőre nem történtek konkrét elbocsátások az Országos Sóipari Társaság (Salrom) parajdi kirendeltségnél, de decemberben több mint hatvan alkalmazottat küldtek féléves kényszerszabadságra.

Több mint hatvan alkalmazottat küldtek kényszerszabadságra a parajdi sóbányánál
2025. december 22., hétfő

A székelyudvarhelyi apa-lánya duó nyerte a Csillag születik tehetségkutatót

A székelyudvarhelyi Kristóf Rebeka és édesapja, Kristóf Béla nyerték meg Csillag születik tehetségkutató versenyt, amelynek döntője vasárnap este volt látható a magyarországi RTL csatornán.

A székelyudvarhelyi apa-lánya duó nyerte a Csillag születik tehetségkutatót
Hirdetés