Fotó: Pethő Melánia
Romániai és magyarországi képzőművészek mellett taiwani, iráni és dél-koreai résztevői is vannak a Gyergyószárhegyen harmadik alkalommal szervezett Képzőművészeti Egyetemek Kollokviumának. A július 31-ig tartó rendezvény zárómozzanatát egy, az itt született alkotásokból nyíló kiállítás jelenti.
2011. július 27., 14:382011. július 27., 14:38
2011. július 27., 15:142011. július 27., 15:14
A Lázár-kastély udvarán készülő szobrok a szárhegyi parkot fogják díszíteni
A képzőművészeti egyetemek egymáshoz közelítése, egymás megismerése, kapcsolatok építése, eszmecserék folytatása, a közös munka örömének megtapasztalása – ezek a céljai a Hargita Megye Tanácsa, valamint a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ rendezvényének, a Képzőművészeti Egyetemek Kollokviumának, melynek idén is a szárhegyi Schola vendégház és a Lázár-kastély ad otthont.
A hazai és határokon túli képzőművészeket vendégül látó rendezvény immár harmadik a sorban, ami egyre szélesebb körből vonja „egy tető alá” a világ különböző részein működő művészeti egyetemek hallgatóit, tanárait.
„A kollokvium lehetőséget teremt arra, hogy az egy generációjú fiatal, leendő képzőművészek tanáraikkal együtt úgy tudjanak együtt dolgozni két hetet Szárhegyen, hogy annak ne csak képzőművészeti produktuma legyen, hanem egy olyan vonzata is, hogy szakmai problémáikat meg tudják beszélni, korrektúrát tudjanak kérni akár attól a tanártól is, aki nem őket tanítja, az esti prezentációk kapcsán megismerni azt, hogy a különböző egyetemek milyen struktúra szerint tanítanak, és egyáltalán össze lehessen rakni ezeket a dolgokat, nem csak módszertanilag, hanem művészetileg is” – foglalta össze a kollokvium lényegét Siklódi Zsolt képzőművész, a szárhegyi szervező intézmény munkatársa.
A kollokvium célja beleillik a Kulturális és Művészeti Központ törekvéseibe, miszerint fontos, hogy a székelyföldi képzőművészet közelítsen, megtalálja helyét a globális képzőművészetben, minden korosztály esetében.
A tábor ideje alatt a részt vevő hét egyetem tanszékvezetői és az általuk javasolt diákok a közös alkotás mellett megpróbálnak kapcsolódási pontokat keresni tanszékeik, egyetemeik és saját munkásságuk működésében, de a leendő képzőművészek szakmai fejlődésében is támpontot jelenthet a szárhegyi tábor.
„Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek. Előtte csak annyit hallottam a szárhegyi Művészeti Központról, hogyha lehetőségem lesz ide eljönni, ki ne hagyjam. És elmondhatom, hogy tényleg nagyon jó, nagyon tetszik, és nem is szeretnék innen haza menni. Szakmai szempontból is színvonalas, hisz nagyon tehetséges emberek jöttek össze, és érdekes látni az ő munkájukat is. Rengeteg új dolgot fedezhetünk fel abból kiindulva is, hogy mindenikünk más taníttatásban részesül, és mivel nagyon színes a felhozatal, mindenkitől lehet tanulni” – osztotta meg véleményét hírportálunkkal Piszmán Lilla, az egri Eszterházy Károly Főiskola művészeti tanszékének hallgatója.
A táborban összesen hét hazai és magyarországi egyetem tanszékvezetője, valamint az általuk javasolt diákok vesznek részt; az általuk készített munkákból július 30-án, szombaton 18 órakor kiállítás nyílik a Lázár-kastély kapubástyájában. A szobrokat – a polgármesteri hivatal jóváhagyásával – a szárhegyi parkban helyezik el.
A gyergyószentmiklósi villamossági vállalat a helyi önkormányzattal közösen lakossági fórumot szervez augusztus 27-én, szerdán 18 órától a Szabadság tér 22. szám alatt található tanácsteremben.
Távoltartási végzés megszegése miatt vett őrizetbe a rendőrség egy gyergyószentmiklósi férfit pénteken.
Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.
Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.
Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.
Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.
Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.
Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.
Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.
Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.
szóljon hozzá!