Csütörtöktől mozgásba jön a Figura

Ha van rendezvény, mely tökéletesen kifejezi a Figurás törekvéseket, akkor az kétségkívül a dance.movement.theater fesztivál lesz. Az emberi test, a látvány és a teatralitás jegyében összefonódott, harmadik alkalommal Gyergyószentmiklóson megrendezett táncfesztivál meghívott művészei olyan szakmai vonalat képviselnek, mely jelentősen emeli az idei nemzetközi rendezvény nívóját.

Csibi Márti

2010. szeptember 28., 22:272010. szeptember 28., 22:27

2010. szeptember 29., 10:192010. szeptember 29., 10:19

Galéria

Francia, szerb, török, magyar, illetve román tánc- és mozgásművészek, többszörösen díjazott alkotók egy egész hétvégére való szórakoztató és élménydús előadásokat mutatnak be Gyergyószentmiklóson: a Figura Stúdió Színház 2010. szeptember 30. és október 3. között harmadik alkalommal szervezi meg a dance.movement.theater nemzetközi táncfesztivált.

Ez az idei évad legjelentősebb eseménye, mely méltó ünneplése lehet a Figura Stúdió Színház intézményesítésének huszadik évfordulóján. „A Figura 1984-ben alakult, a társulat innen számítja a születését, azonban az intézmény húsz éve működik hivatásos színházként, és ezt ünnepeljük idén. A táncfesztiválra is olyan művészeket hívtunk meg, akik kiemelkedő pillanatokkal gazdagíthatják a rendezvényünket, nevük, alkotókészségük ismert az egész világon” – fogalmazott Béres László színházigazgató.

Az előadások mellett tipikusan Figurás programok is lesznek: könyvbemutatóval, kiállítással várják az érdeklődőket, szombaton 11 órától pedig a színház eddigi igazgatóival lehet leülni egy kávéra a Livingroomban.

Galéria

A rendezvény programja szerint naponta két előadás – egyik este hat, másik este nyolc órától – szórakoztathatja a gyergyói közönséget. A csütörtökön kezdődő rendezvény megnyitóján a Figura Stúdió Színház Játszótér című előadását mutatja be, Bozsik Yvette rendezésében. Ezt követően a törökországi Caglar Yigitogullari LUV darabját tűzték műsorra. A pénteki program is sok izgalommal kecsegtet: hat órától a szabadkai nagy tehetség, Urbán András és társulata mutatja be Brecht: The hardcore mashine mozgásszínházi előadását, nyolc órától pedig Bozsik Yvette és társulata lép színre, az Újravágva címet viselő, mozdulatművészetként meghatározható darabbal, melyben a tánc és mozgás kortársművészeinek a színe-java szerepet kapott.

A fesztivál harmadik napján a szintén magyarországi Tünet Együttes és a Piatra Neamţ-béli Ifjúsági Színház lép színre, a záró napon pedig hat órától a Döbrey Dénes vezette franciaországi társulat, este nyolc órától pedig a magyarországi Pintér Béla és Társulata veszi uralkodása alá a színteret. Az előadások után esténként koncertek is lesznek: csütörtökön a Tündérground, pénteken a francia Laurent Rochel és Loic Schild, szombaton Lajkó Félix és Brasnyó Antal, vasárnap pedig az Aievea zenéjére lehet lazítani.

Az idei rendezvény az összes eddiginél nagyobb költségvetésű, köszönhetően a támogatóknak: a Nemzeti Kulturális Alap Minisztériumának, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának, a Román Nemzeti Kulturális Alap Minisztériumának, a Román Kulturális Minisztériumnak, a Román Nemzeti Táncközpontnak, a Szülőföld Alapnak, Hargita Megye Tanácsának, a Corvinus Zrt.-nek, a Communitas Alapítványnak, az Euro Trans-nak és Gyergyószentmiklós önkormányzatának.

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 23., hétfő

Elhunyt Lázár Zoltán, Gyergyószentmiklós korábbi alpolgármestere

Elhunyt 83 éves korában Lázár Zoltán atomfizikus, tanár, vállalkozó, Gyergyószentmiklós egykori alpolgármestere, a képviselő-testületi tagja.

Elhunyt Lázár Zoltán, Gyergyószentmiklós korábbi alpolgármestere
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Korszerű sportpadlót kap a gyergyószentmiklósi sportcsarnok

Elkezdték a gyergyószentmiklósi id. Basilides Tibor Sportcsarnok új padlózatának kiépítését. A megrongálódott, elavult borítás helyére korszerű, tömörfa sportparketta kerül. A beruházás régi hiányosságot pótol.

Korszerű sportpadlót kap a gyergyószentmiklósi sportcsarnok
2026. február 19., csütörtök

Több mint negyven térfigyelő kamerát szerelnek fel Gyergyószentmiklóson

Jelentős közbiztonsági beruházást hagyott jóvá a város képviselő-testülete a februári tanácsülésen: egy 2,7 millió lejes uniós pályázat révén több mint negyven kamerát, rendszámfelismerő rendszert és okos gyalogátkelőket telepítenek a város kulcspontjain.

Több mint negyven térfigyelő kamerát szerelnek fel Gyergyószentmiklóson
2026. február 18., szerda

Ismét benépesül a Gyilkos-tó jege: jön az ötödik lékésző horgászverseny

Jó hangulatú szabadtéri eseményre várják a horgászat szerelmeseit: ismét megszervezik a hagyományos lékésző versenyt a Gyilkos-tó jegén.

Ismét benépesül a Gyilkos-tó jege: jön az ötödik lékésző horgászverseny
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Lakásba betörve segítettek a tűzoltók Maroshévízen

Sürgősségi beavatkozásra volt szükség ahhoz, hogy segíteni tudjanak egy maroshévízi férfin, miután ismerősei nem tudták elérni, és attól tartottak, bajba került.

Lakásba betörve segítettek a tűzoltók Maroshévízen
2026. február 18., szerda

Számos gyergyószentmiklósi háztartásban nem lesz áram

Áramszünetre kell számítani több gyergyószentmiklósi háztartásban csütörtökön karbantartási munkálatok miatt – olvasható a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.

Számos gyergyószentmiklósi háztartásban nem lesz áram
2026. február 18., szerda

Villanyoszlopnak ütközött egy teherautó, leszakadt vezetékek akadályozzák a forgalmat

Villanyoszlopnak ütközött egy teherautó Gyergyótölgyesen szerda reggel, a leszakadt vezetékek miatt teljes útzár van érvényben az érintett útszakaszon – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.

Villanyoszlopnak ütközött egy teherautó, leszakadt vezetékek akadályozzák a forgalmat
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Hűtőházzá változott a gyergyószentmiklósi rendőrség székhelye a szakszervezet szerint

Nehéz körülmények között dolgoznak a gyergyószentmiklósi rendőrök, miután meghibásodott az intézmény székhelyének fűtésrendszere, és az épületben a hőmérséklet 11 Celsius-fokra csökkent – figyelmeztetett hétfőn Facebook-oldalán az Europol szakszervezet.

Hűtőházzá változott a gyergyószentmiklósi rendőrség székhelye a szakszervezet szerint
2026. február 16., hétfő

Egy lépéssel előrébb a Saligny-program gyergyószentmiklósi beruházásai

Közelebb került a megvalósításhoz a gyergyószentmiklósi Makkos és a Temető utcák korszerűsítése, a helyi képviselő-testület hétfőn elfogadta a finanszírozási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentációt.

Egy lépéssel előrébb a Saligny-program gyergyószentmiklósi beruházásai
2026. február 16., hétfő

Sorra büntették a gyorshajtókat

Ittas sofőrt nem, de több tucat gyorshajtót kiszűrtek a forgalomból a közlekedési rendészek a 15-ös országúton Hargita megyében vasárnap.

Sorra büntették a gyorshajtókat
Sorra büntették a gyorshajtókat
2026. február 16., hétfő

Sorra büntették a gyorshajtókat

Hirdetés