"Elindultam szép hazámbul…" – hatodszor

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Teltház fogadott a bétai kultúrházban: több mint 140, viseletbe öltözött gyermek énekelte a Domokos Pál Péter gyűjtéséből származó, a vetélkedőre kijelölt népdalokat, de szinte feledésbe merült dallamokkal is jelentkeztek – összegezte a szervező iskola, a bögözi igazgatónője, Zongor Irma.

Molnár Melinda

2011. május 31., 12:202011. május 31., 12:20

A nagyszámú résztvevőt Szilágyi Ferenc alpolgármester is üdvözölte, majd a Bögözhöz kötődő vetélkedő kezdeményezője és szakmai vezetője, Sinka Ignác zenetanár ismertette a 110 éve született Domokos Pál Péter életét – a két kép is rá emlékeztetett a színpadon. A Széchenyi-díjas magyar tanár, történész, néprajzkutató, a csángók történetének, kultúrájának kutatója nevéhez fűződik a ma is élő, immár 80 éves csíksomlyói Ezer Székely Leány Napja.

Eddig Udvarhely vidékéről voltak versenyzők. „Terjeszkedik” az „Elindultam szép hazámbul…”  – most Gyergyóból és Csíkból is érkeztek. Külön öröm, hogy Harasztosról, Beszterce mellől 10 gyermek vett részt Jakab Mihály lelkész vezetésével. A kapcsolat Hargita Megye Tanácsa szórványprogramja keretében jött létre. A rendezvény szintén támogatását élvezte. A díjazottak könyveket és Örökség című folyóiratot kaptak. A kulturális és hagyományőrző együttlétet emléklap is örökíti, és a jó hangulat, ami a seregszemlét és a közös étkezést is jellemezte.

Érdemek:

I–IV. osztályosok

I. díj: Sándor Zsombor (Székelyudvarhely) Tamási Áron Gimnázium; Balázs Helga (Gyergyószentmiklós) Kós Károly Általános Iskola
II. díj: Gál Amanda (Vágás) Márton Áron Általános Iskola; Kis Vivien (Székelyudvarhely) Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola; Sándor Krisztina, Kós Károly Általános Iskola
III. díj: Péter Ákos (Csíkszereda) Petőfi Sándor Általános Iskola; Kovács Alajos (Oroszhegy) Petőfi Sándor Általános Iskola
Dicséret: Sándor Beáta-Réka (Székelyudvarhely) Bethlen Gábor Általános Iskola és a Dalos Csipet-Csapat Székelyfancsalból.

V–VIII. osztályosok

I. díj: Tamási Klementina, Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola; Imre Márton (Székelyudvarhely) Orbán Balázs Általános Iskola
II. díj: Jakab Júlia Harasztos; Lackó Tünde, Bethlen Gábor Általános Iskola; Sánduly Mónika (Zetelaka) Boros Fortunát Általános Iskola
III. díj: Fábián Annamária, Orbán Balázs Általános Iskola; Jakab Boróka, Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola
Dicséret: Rózsa Rebeka Orbán Balázs Általános Iskola; Pálfi Lajos, Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola; Zongor Mónika (Agyagfalva) Berzenczey László Általános Iskola; Pielle Beáta és Zarcu Marian bögözi Általános Iskola.

Zsűri tagjai: a bögözi Botorók Anikó óvónő, Bíró Endre református lelkipásztor és Pál Ferenc római katolikus plébános.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 24., vasárnap

„Ezt át kell élni, szavakkal nem lehet elmondani”: zarándokok a csíksomlyói pünkösdi búcsúról – videó

Felemelő és feltöltő az az összetartozás és szeretet, ami csak itt tapasztalható meg – vélik a zarándokok, akiket arról kérdeztünk, miért látogatnak évről évre a Nagy- és Kissomlyó-hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz pünkösdkor.

„Ezt át kell élni, szavakkal nem lehet elmondani”: zarándokok a csíksomlyói pünkösdi búcsúról – videó
Hirdetés
2026. május 22., péntek

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén

Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén
2026. május 22., péntek

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen

Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen
2026. május 21., csütörtök

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?

A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?
Hirdetés
2026. május 19., kedd

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson

Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson
2026. május 18., hétfő

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában

Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában
2026. május 18., hétfő

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút

Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson

Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson
2026. május 15., péntek

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson

Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson
2026. május 12., kedd

Idősgondozásban dolgozók konferenciája Gyergyószentmiklóson

Új módszereket ismertek meg és hivatásuk fontosságáról hallgattak előadásokat az idősgondozásban dolgozók a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet konferenciáján Gyergyószentmiklóson, kedden.

Idősgondozásban dolgozók konferenciája Gyergyószentmiklóson
Hirdetés