Vasutas-találkozó a barátság jegyében

A találkozókra a madéfalvi fűtőház egykori és jelenlegi dolgozói a hivatalosak – tudtuk meg Silló és Kosztándi szervezőktől. A fűtőházzal kapcsolatban elmondták, hogy maga az elnevezés a gőzmozdonyok korából származik. Ott végezték a hajdani vasparipák előfűtését, ugyanakkor javítóműhelyként is szolgált a hely. A név megmaradt, de manapság már csak szerelőmunkákat végeznek a fűtőházakban.

Találkozások nosztalgiázással

A Madéfalvi Fűtőház Egyesület találkozója pontos forgatókönyv szerint zajlik. Különböző hírközlőkön keresztül meghirdetik az eseményt, ami ünnepi beszéddel veszi kezdetét. A köszöntőt rendszerint Kosztándi János mondja a megjelenteknek. A szónoklat az összefogásról és a barátságról szól, érdekessége pedig, hogy verses szövegének alapját (amit az aktualitásoknak megfelelően változtat) a 89-es forradalom euforikus hangulatában írta egy mozdony kabinjában, miközben Gyergyóban várakozott – magyarázta Kosztándi. Gyorsan idézett is az alkotásból: „A magas égből néz le ránk, / minden egyes emberre egyaránt, / A Jóisten, ki vigyáz ránk, / ha beszennyeződne lelkünk vagy ruhánk, / Szűz Mária mossa ki fehérre, / akkor nem fogunk búsulni a jövőben. / Vajon ki is lett volna más, / ki vigyázott őseinkre és ránk (…) / Most is ott áll mindnyájunk küszöbén epedve, / kérve kéri, hogy az ember az embertársát szeresse. / Nem téve soha egymás között különbséget. / Emberek, ezt a szavam nagyon becsüljétek meg. / Tartsunk össze szorosan, mert úgy az eredeti, / hogyha a munkatársak összefognak és egymást szeretik.” Kosztándi – megemlítve két másik szervező, Kajtár József és Kósa József nevét – megjegyezte: a köszöntőbeszéd után megemlékeznek az elhunyt munkatársakról, egyperces néma csenddel adóznak emlékük előtt, majd kötetlen beszélgetésekkel, ünnepi ebédel folytatódik rendszerint a találkozó.

Hatalmas felelősség a mozdonyvezetés

Silló Ferenc a vasúti hivatás mellett lelkes fotós is, ebből adódóan minden egyes találkozót megörökített fényképezőgépével. A mozdonyvezetői munkájáról kifejtette: „nagy figyelmet igényelt. A komolytalanokat eltávolították. A munkakezdés előtt ötven perccel már jelentkezniük kellett orvosi vizsgálatra – vérnyomás, pulzus, alkoholteszt, ugyanakkor a fáradtságot is ellenőrizték a pupillán keresztül. Menet közben nagyon kellett figyelni.”

A két nyugdíjas mozdonyvezetőnek még volt lehetősége gőzmozdonyokkal is dolgozni, ugyanakkor a munkavégzés a modern lokomotívokon sokkal jobb volt, mint gőzös elődjeikén. „A dízel- és villanymozdony már több tudást igényelt, de sokkal jobb volt rajtuk dolgozni” – vélekedik Silló. Ugyanakkor a múltat és a jelent összehasonlítva, kifejtette, a vasúti pályák sokkal megfelelőbbek voltak, mint manapság, ráadásul az ágazat hanyatlóban van, amit el lehetne kerülni, ha a teherszállítást nagy részét újra a vasúthoz irányítanák, ráadásul olcsóbb is. Ugyanakkor csökkenteni kellene a jegyek árát a személyszállításban – érvelt a nyugdíjas mozdonyvezető. Megjegyezve: „más könnyűmunkáshoz viszonyítva, figyelembe véve a sok éjszakázást, a hatalmas felelősséget, az egészségkárosodást, nagyon alacsony a nyugdíj”.

Ennek ellenére próbálják mozgalmasan, tevékenyen tölteni nyugdíjas éveiket, és ameddig csak lehet, évről évre, újra és újra megszervezni a madéfalvi fűtőház volt és jelenlegi dolgozóinak a hagyományossá vált találkozóját.

Mozdonyvezetők és barátok

Silló Ferenc 1951. november 8-án született. 1966–69-ben vasúti szakiskolát végzett, ahonnan mint mozdonyszerelő lakatos került ki. Eleinte gőzgépeken, dízelmozdonyokon dolgozott, mint lakatos. 1971 tavaszán elvégezte a mozdonyvezető kisegítő iskolát. 1973-tól 1981-ig mozdonyvezető-kisegítőként dolgozott villanymozdonyon. 1982-től \'89-ig tartalékos mozdonyvezető, ’89-től 2002-es nyugdíjazásáig villanymozdony-vezető.

Kosztándi János 1945. március 26-án született Budapesten. A mezőgazdasági gépészeti szakiskolát Csíkszeredában végezte el. A katonaság után került a vasúthoz, 1967-ben, mint mozdonyjavító lakatos. 1968-ban gőzgépre került fűtőnek, majd áthelyezték kisegítő mozdonyvezetőnek 2100 lóerős dízel vasparipára. 1970-ben Brassóba küldték mozdonyvezető iskolába. Attól kezdve 1995-ig dolgozott mozdonyvezetőként.

A leghosszabb távok, amiket Csicsóból indulva járt a két masiniszta: Egyedhalma (Adjud), Bukarest, Dés, Déda. Ugyanakkor megjegyezték, az egyik legnehezebb útszakasz, amin rendszeresen közlekedtek, Csicsó és Gyimes között található.