Az István, a király rockopera új előadása lesz az augusztus végén tartandó Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat fénypontja – közölték keddi kolozsvári sajtótájékoztatójukon a szervezők.
2013. június 04., 18:312013. június 04., 18:31
2013. június 04., 18:312013. június 04., 18:31
Az előadást A Társulat mutatja be augusztus 25-én a kincses város főterén felépítendő 250 négyzetméteres színpadon. Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napokat negyedik alkalommal megszervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke elmondta: szándékosan időzítették a nemzeti összetartozás napjára a bejelentést, hiszen az István, a király a nemzeti összetartozásról is szól. „Eljött az idő, hogy a Koppányok és az Istvánok összebarátkozzanak” – fogalmazott Gergely Balázs.
Rosta Mária, az előadás producere a sajtótájékoztatón elmondta: A Társulat új díszlettel, új jelmezekkel új, különleges előadást mutat be Kolozsváron, amelynek rendezésére Zsuráfszky Zoltánt, a Honvéd együttes vezetőjét kérték fel. Rosta Mária szerint a rendezőnek kell megoldást találnia annak a történelmi ténynek a tükrözésére, hogy Koppány vezér nem a veszprémi csatában halt meg – amint azt az István, a király harminc évvel ezelőtti első bemutatásakor tudták –, hanem két hónappal később a saját várában csalták tőrbe.
Zsuráfszky Zoltán rendező elmondta: a Honvéd együttes negyven táncosa mellé legalább 40-50 helyi táncost válogatnak be a produkcióba, az előadást pedig egyhónapos próbaidőszak előzi meg. Az István szerepében fellépő Feke Pál arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy A Társulat előadását már több mint 350 ezer ember láthatta élőben.
Az augusztus 19. és 25. között tartandó Kolozsvári Magyar Napokról a szervezők elmondták, hogy az minden szempontból meghaladja a tavalyi rendezvényt. A 260 ezer eurós költségvetésű rendezvénysorozatot immár Kolozsvár Polgármesteri Hivatala is a város hét-nyolc kiemelt eseménye egyikének tekinti. Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere elmondta, hogy ez a besorolás nemcsak a megduplázott támogatás miatt fontos, hanem amiatt is, hogy növekedési lehetőséget biztosít a rendezvénynek. A Kolozsvári Magyar Napokra a kincses városba várják Demjén Ferencet, Szörényi Leventét, a Csík Zenekart és barátait, Lovasi Andrást és Hobót, Zoránt és a Tankcsapdát is.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!