
Fotó: Farkas Antal
Kulturális, gasztronómiai, egészségügyi, szabadidős és szórakoztató programok is várják 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem résztvevőit.
2012. július 22., 19:342012. július 22., 19:34
Tusnádfürdőn a nagyszínpadon öt nap alatt 12 együttes ad koncertet. Az első estén, kedden a Heaven Street Seven után a Quimby következik majd. A következő napok fellépői között látható és hallható az idén 25 éves csíkszeredai Role együttes, valamint a fennállása ötvenedik évfordulóját ünneplő Omega is.
Petényi Katalin és Kabay Barna Szigorúan ellenőrzött életek című dokumentumfilmjének ősbemutatóját július 27-én tartják meg. A szabadegyetem sajtószolgálata által közölt ismertető szerint kortanúk vallomásain és az egykori román kommunista titkosszolgálat, a Securitate dokumentumain keresztül megrendítő képet nyújt a film a múlt szenvedéseiről, kollaborálásról, hűségről és árulásról.
A szabadegyetem résztvevői magyarországi és erdélyi borok, valamint székelyföldi élelmiszerek kóstolóin is részt vehetnek.
A Magyar Turizmus Zrt. sátrában a Rubik Stúdió képviselői bűvös kocka bemutatót tartanak naponta többször, valamint kalocsai porcelán- és testfestést is rendez a Kalocsai Porcelánfestő Manufaktúra.
A Magyar Posta sátrában bélyegekkel, postai szolgáltatásokkal kapcsolatos bemutatókat és játékos vetélkedőket is rendeznek, továbbá egyedi tusványosi bélyeg- és képeslapkészítésre is várják a közönséget.
Saját sátraikban mutatkoznak be különböző programokkal az erdélyi magyar felsőoktatás két önálló intézménye, a Partiumi Keresztény Egyetem és a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem.
A szervezők a fiatalabb korosztályokra is gondoltak. Színházi gyermekelőadások, játszóház, kézműves foglalkozások és táncoktatás is szerepel a szabadegyetem programfolyamában.
Esténként zenés mulatságra várják a táncos kedvűeket, több helyszínen több zenei stílusban - olvasható a részletes programismertetőben, amelyet a két főszervező, a Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány és a romániai Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) juttatott el az MTI-hez. A teljes program a www.tusvanyos.ro honlapon is érhető el.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.
A közel-keleti események miatt összesen 28 járatot töröltek kedden a bukaresti repülőtereken az Izraelbe, Dubajba, Bahrainba, Katarba és Jordániába közlekedő útvonalon – tájékoztatott a fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB).
Hétfő estére halasztották a 300 román állampolgár hazaszállítására szervezett TAROM-különjáratok elindítását. Ők a közel-keleti konfliktuszónából kerültek Egyiptomba, hogy biztonságosabb helyről térhessenek haza.
Ilie Bolojan miniszterelnök hétfő reggelre tanácskozást hívott össze a közel-keleti konfliktus térségében rekedt román állampolgárok helyzetéről – közölte a kormány sajtóirodája.
A jelenlegi információk szerint elhúzódó lehet az iráni konfliktus, ha az Amerikai Egyesült Államok meg akarja gyengíteni az iráni rezsimet, akkor hetekig tartó támadássorozatra van szükség – közölte Csicsmann László Közel-Kelet szakértő.
Meghalt három amerikai katona az Egyesült Államok és Izrael Irán ellen indított műveletében – közölte vasárnap az Egyesült Államok térségbeli műveleteiért felelős Középső Parancsnoksága (CENTCOM).
szóljon hozzá!